molybarby értékelése


>!
molybarby
Samantha Shannon: Csontszüret

Igen, teljesen új fajta történetet olvashattam. Tele izgalmakkal, fordulatokkal. Viszont jár a fél pont levonás, mert az elején nagyon nehéz volt belerázódni a sok új szó miatt. Szinte mindennek más volt a neve és sokszor még a végén is gondolkodnom kellett, hogy akkor most mi mit jelent. Jó lett volna hozzá egy külön kis szótár a szavaknak. A történet viszont magában nagyon bejött. A dátum senkit ne tévesszen meg, nem olvastam ilyen sokáig, csak egyszerűen nem jutott rá idő. Ami azt illeti két három nap alatt kivégeztem, sőt a vége felé már annyira nem tudtam letenni, hogy fél kettőig fent voltam miatta :D A kedvenc szereplőm Arcturus lett, és bár néha nem voltam megelégedve a főszereplővel, Paige is végül a szívemhez nőtt. Egyet nem értettem. Hogy miért nem lázadtak fel az emberek már olyan régen. Hiszen nem lehetett kifogás a zabálók. Mivel a legtöbb zabálót amúgy is ők ölték meg. Szóval nekem ez a rész kicsit valahogy nem állt össze, viszont nagyon jól felépített kis történetet kaptunk és alig várom, hogy megtudjam a folytatást :)

3 hozzászólás

Samantha Shannon: Csontszüret

Samantha Shannon: Csontszüret

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Samantha az új J.K.Rowling
The Sunday Times

Sötét bűbáj és gonosz varázs a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától.
Booklist

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London.
Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel
Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.

Hirdetés