kormix értékelése


>!
kormix
Linn Ullmann: Stella zuhan

WOW! Erre nem számítottam. Vagyis nem erre számítottam.
Nem egy klasszikus értelemben vett krimi ez. Olyan kicsit, mintha a nyomozó megpróbálná kideríteni, mi történt a zuhanás előtt, hogy milyen volt az elhunyt kapcsolata a még élőkkel, hátha kiderül, hogy volt indíték és a férj a ludas.
Aztán ez átcsap egy ilyen kellemes anekdotázásba, ami átcsap egy kellemetlen anekdotázásba. Mert ahogy Stella zuhant, és ahogy én is zuhantam az utolsó oldalak felé, egyre kellemetlenebbül éreztem magam. És ha ráülhettem volna arra az avokádózöld kanapéra, azt kívántam volna, hogy nyomasszon legalább egy kicsit kevésbé. De még a könyv során végig uralkodó hideget is felváltotta a hőség a végére. Csak hogy még inkább Stella mellett akarjak zuhanni. Akár két másodpercig tart, akár nem.
Ami az olvasást illeti: majdnem az egészet egyszerre olvastam el, ugyanis az elején nem éreztem, hogy ezt érteni fogom. Amanda első részénél változott meg ez bennem, utána elröppentek az oldalak. És ha már Amanda, nem voltam felkészülve egy ilyen 15 éves lányra. Még most sem találom a szavakat.
A mínusz fél csillag oka a történetvezetésben keresendő, eléggé zavartak a különálló szálak. A szövevényes családi hátterek miatt nagyon nehezen tudtam visszarázódni egy olyan szereplő életébe, akit x oldallal korábban pihenni hagytunk.
Ugyanakkor ezután kíváncsi vagyok Linn Ullmann többi könyvére is. Még ha nem is most rögtön.


Linn Ullmann: Stella zuhan

Linn Ullmann: Stella zuhan

2000. augusztus 27-én Stella lezuhan egy oslói toronyház tetejéről. Véletlen baleset történt, vagy férje, Martin taszította le? A világhírű norvég írónő könyve többek közt erre a kérdésre keresi a választ. A rendhagyó krimiben az olvasó betekintést nyer az Ullmannra olyannyira jellemző varázslatos figurák világába. Megismerkedhet az örök életre kárhoztatott, múltjában sötét titkokat rejtegető Axellel, Martinnal, a bútorkereskedővé vedlett strucckirállyal, a sellőhajú Edithtel, aki fává akart változni, egy vízvezeték-szerelővel, aki munkavégzés közben, mintha mi sem lenne természetesebb, beköltözik megbízójához… Rajtuk keresztül pillantunk be Stella életébe, vágyaiba és érzéseibe – ami az egyedüli lehetséges út a rejtély kibogozásához.

Hirdetés