giggs85 P értékelése


>!
giggs85 P
Orhan Pamuk: A piros hajú nő

2006-ban Orhan Pamuk első törökként nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, többek között azért, mert műveiben egyszerre ötvözte egyedülálló módon a Nyugat és a Kelet kultúráját. Eddig, ha erre példát kellett volna felhoznom, a miniatúrafestők rivalizálásáról és egy rejtélyes gyilkosságról szóló A nevem Pirost mondtam volna, melyben a 16. századi Török Birodalomban csapnak össze több szálon a két, egymással szemben álló kultúra hívei. A helyzet azonban változott, miután elolvastam A Piros Hajú Nőt (ami megsüvegelendő módon szinte az eredeti megjelenéssel egy időben került a magyar boltokba), ugyanis ebben a műben sokkal élesebben, pontosabban és szebben van kibontva ez a téma, mint az egyébként ugyancsak zseniális korábbiban.

Pedig első ránézésre egy csalóka mód egyszerű történetet kapunk: Cem, az egyébként viszonylag jómódú családból származó végzős gimnazista, egyedül marad az anyjával, miután a börtönt többször megjárt, baloldali beállítottságú apja elhagyja őket egy másik nő kedvéért. Hogy megkeresse az egyetemi előkészítőre valót, és hogy némileg a saját lábára álljon, elszegődik pár hétre egy kútfúrómesterhez, aki Isztambultól nem messze egy kis faluban dolgozik. Mahmut és Cem között rövidesen egyfajta apa-fiú viszony alakul ki, és miközben keményen dolgoznak, a mester régi keleti (elsősorban a Koránból ismert) történeteket mesél tanítványának, aki ezt az Oidipusz király történetével tudja viszonozni. Majd egy nap meglátja a Piros Hajú Nőt, akibe első látásra menthetetlenül beleszeret…

Ezek alapján ez a könyv egy egyszerű nevelődési regény is lehetne (bizonyos szinten persze az is, hiszen a fiúból néhány hét alatt férfi válik a bölcs tanítás, a kemény munka és az első szerelem révén – ennek a szálnak a kibontása hiba nélküli), azonban az itt átéltek hatása végigkíséri Cemet egész életén, és nem tudja eldönteni, hogy az általa mesélt Oidipusz király, vagy a kisvárosban megismert Rusztem és Szuhrab története alapján fog beteljesedni sorsa. És vele együtt mi olvasók sem tudjuk eldönteni, hogy az apagyilkosságot elkövető Nyugat, vagy a saját fiát megölő Kelet szimbolizálja-e jobban ezt a 21. századi török férfit. A kérdés végig nyitva marad.

Ez a Pamukhoz képest meglepően rövid szöveg (alig 200 oldal) végig ezt a kérdéskört járja körbe, de nemcsak Cem egyéni, hanem az egész modern kori Törökország szintjén. Melyik az érvényes? Melyik az erősebb? Melyik fog győzni? Vagy lehet-e ötvözni ezeket az eltérő kultúrákat? Ha igen, mi lesz belőlük? Ha nem, mit jelent majd az egyik győzelme, a másik veresége a törökség számára?

A Piros Hajú Nő vitán felül az egyik legkompaktabb Pamuk kötet, amely egyszerre működik a realitások szintjén (Cem nevelődési regényeként, szerelmi történetként és egy bűntény(?) krónikájaként), intertextuális szövegként (Szophoklész és Firdauszí művei többletjelentéssel felruházva is gond nélkül simulnak bele az alaptörténetbe), vagy egy kulturális fordulóponthoz érkező nemzet iránytűjeként. Valószínűleg sok irodalombarát számára nagy öröm, hogy a Helikon felkarolta a Nobel-díjas szerzőt, és sorra adja ki műveit. Nekem mindenképpen az.

7 hozzászólás

Orhan Pamuk: A piros hajú nő

Orhan Pamuk: A piros hajú nő

A Piros Hajú Nő mély fájdalommal állt a két harcos mögött. Ő is megbánást mutatott, akárcsak az egymást megölni akaró férfiak. Még hangosabban sírt. Talán a férfiak, a Piros Hajú Nő és a körülöttük lévők egy családot alkottak. Más hang nem hallatszott a sátorban. A Piros Hajú Nő sírása eközben siratódalba fordult. Hosszú és megrendítő költemény volt. Hallgattam, amit hosszú, dühös monológjában a Piros Hajú Nő a férfiakról, a velük átéltekről és az életről előadott, de ő a sötétben nem láthatott engem. Mintha azért nem értettem volna meg és felejtettem volna el, amit mondott, mert nem találkozhatott a pillantásunk. Csillapíthatatlan vágyat éreztem, hogy beszéljek vele, hogy közel legyek hozzá.
A 2006-ban Nobel-díjjal kitüntetett, isztambuli születésű és ma is Isztambulban élő Orhan Pamuk (1952- ) a kortárs török irodalom legismertebb, világszerte nagy népszerűségnek örvendő alakja. Eredetileg építészmérnöknek készült, de végül újságírás szakon szerzett diplomát 1977-ben. Műveit több mint 40 nyelvre fordították le, és regényeivel nemcsak hazájában, de több nyugat-európai országban – többek között Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban – is jelentős irodalmi díjakat nyert el. Pamukot, akit a The Guardian beválasztott a XXI. század 21 legjelentősebb írója közé, az Egyesült Államokban is jól ismerik, a 2004-ben angolul is megjelent Hó című regényét a The New York Times az év tíz legjobb könyve közé sorolta. Az író műveiben posztmodern stílusban mutatja be az Európa és Ázsia, a hagyományok és a modernitás között választásra kényszerülő Törökországot.
Az 1980-as években Isztambul peremén Mahmut mester, az ősi módszerekkel dolgozó kútásó és inasa, Cem „úrfi” küzdenek, hogy vizet fakasszanak a kemény talajból. Esténként egy titokzatos nő régi meséket és történeteket mesél egy városszéli sátorszínházban. A fiú fülig beleszeret a nőbe, ám mestere nem nézi jó szemmel szenvedélyét…
Orhan Pamuk legújabb regénye, A piros hajú nő egyszerre krimiszerűen realista szöveg, egy harminc évvel korábban elkövetett bűn feltárása, ugyanakkor a civilizációk irodalmi alapjainak vizsgálata. Nyugat és Kelet egy-egy fontos mítosza: Szophoklész Oidipusz királya, valamint Firdauszí Rusztem és Szuhrab-története bukkan fel újra és újra a szereplők életében, az olvasó pedig felteheti magának a kérdést, hogy miképpen hatnak a régi szövegek a mindennapi életünkre.

Hirdetés