Timár_Krisztina ISP értékelése


>!
Timár_Krisztina ISP
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Én úgy nyomtam meg a könyv olvasása után az ötödik csillagot meg a „kedvencem” gombot, hogy nem szeretem az autókat, meg egyáltalán a motorral hajtott járműveket, de még a szagukat se állom – sose jutna eszembe tudatmódosító szereket használni (elég kattant vagyok nélkülük is) – a legveszélyesebb függőségem az olvasás (tudom, káros az egészségre, az általa kiváltott gondolkodás pedig még inkább…), úgyhogy bajosan tudom megérteni a főszereplőket – nem mindig voltam kibékülve a könyvbeli férfi-nő-viszonyokkal – és a regénybe rejtett (fenét rejtett, mind egyértelmű) kulturális utalások egyharmadának nem ismerem a forrását, a másik harmadét meg ismerem, és pont ez a bajom vele. :P A harmadikat egyelőre hagyjuk.

Körülbelül felsoroltam mindent, aminek kilométernyi messzeségbe kellett volna taszítania a regénytől. Önmagában az, hogy ezt a taszítóerőt egyszerűen nem tudták kifejteni, nagyon sokat elmond a könyv hatásáról. Én pedig még ennél is többet fogok mondani.

Nem olvastam el a fülszöveget, az elolvasott értékelésekből pedig csak a dicséretekre emlékeztem, viszont Az idő bolondjai után nekem az író neve garancia volt. Ennek köszönhettem, hogy nem értettem a szürreális helyszínt, de nagyon érdekelt, és rögtön a harmadik oldalon már jókora meglepetés várt. :) Amikor pedig felfogtam, mi a tét, már nem egyszerűen egy izgalmas könyv volt ez a sok közül, hanem olyasmi, ami azt a bizonyos legbelsőbb „én”-t szólítja meg. Vagy fene tudja, belül van ez az „én” vagy kívül, de megszólította, az fix. :D És a továbbiakban nem lehetett elhallgattatni. Igaz, nem is próbáltam, minek. Nomármost, spoiler nélkül, csak úgy bele a levegőbe: ilyen „én”-je rajtam kívül még elég sok embernek van (talán a Hegylakót kivéve), úgyhogy elég sok embert meg fog szólítani a regény ugyanígy (kivéve a Hegylakót).

Olyan világot sikerült megteremteni ebben a regényben, amely egyszerre idegen és otthonos, egyszerre ijesztő és szeretni való, sőt a félelmet a maga módján megszüntető. (Talán éppen ezért nem tudott taszítani az idegensége? Mert az idegenség bele van építve a regénybe, és úgy van beleépítve, hogy mindvégig megmaradjon az ellensúlya is?) Olyan világot, amelyik – nincs mit tenni – hiányozni fog. (Illetve nem is, mert mindjárt felteszem a polcra a B betűhöz.) Olyat, amelyik az emberiség ősi nagy vágyakozásának megfelelve feldolgozhatóvá igyekszik tenni a feldolgozhatatlant – és megkockáztatom, hogy sikerül neki. A rendkívüli képzelőerővel megalkotott helyszín,* a következetesen felépített gondolati háttér, az innen-onnan egybekapkodott szereplők kavargása, a tényleg meglepő végkifejlet mind egyetlen célt szolgál: a feldolgozhatatlant, az idegent, az örök ismeretlent ismerőssé tenni. Ezt pedig ráadásul igen eredeti módon teszi – és közben még nyakig esünk a kalandokba is. Amelyekből időnként már kissé sok is volt nekem… De szerencsére a kritikus ponton mindig elhangzott valami jó poén, felbukkant valami általam is ismert/szeretett kulturális utalás (igen, a bizonyos harmadik harmad), vagy legalább beúszott oldalról egy szürreális-kicsavart kép, amilyet én már láttam egyszer álmomban, de honnan a fészkes fenéből veszi ez az ember a bátorságot, hogy az álmaimba nyúlkáljon???**

Szóval kalandregény, folyamatos mozgással, állandó úton levéssel, versenyfutás az idővel, illetve az időtlenséggel, (rém)álombeli jelenetek, (rém)mesebeli lények, összevissza csavart figurák, időnként feketébe hajló groteszk humor, átgondolt háttér, és szépen egymáshoz kapcsolódó szálak. Hogy pedig mi illúzió és mi nem az… hát, gyerekek, arra mind rá fogunk jönni egyszer, de az írónak piszok nagy szerencséje, hogy senki se lesz, aki leleplezze a hamisságot, ha van egyáltalán. :)

(Azért ilyen helyszínt találni egy regénynek… amelyik mindenkit érdekel, mert mindenki érintve van benne, de mégse tudja ellenőrizni senki… hát… ez több mint mázli, az a gyanúm. :))

spoiler
spoiler
spoiler
spoiler

* Kérem szépen, tessenek ebből filmet forgatni, még én is mozijáró leszek tőle, pedig félévente egyszer nézek filmet egyáltalán, és utoljára A nyomorultakat láttam moziban, igaz, hogy azt kétszer, és nem rajtam múlt, hogy harmadszorra nem jött össze… nem, azért nem a Jean Gabin-félét, annál újabbat. :D
** Mint fentebb már említettem, nem használok tudatmódosító szereket. Tiszta pénzkidobás lenne. Alapjáraton ilyeneket álmodok.

7 hozzászólás

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.

Hirdetés