Luna_Dephensis értékelése


>!
Luna_Dephensis
Benkő László: Táltosidők

Hűha… Na hát gondban voltam azzal, hogyan is értékeljem ezt a könyvet. Akadtak hibái, amik először kissé megijesztettek, de közben került megannyi pozitívuma is, és ilyenkor történik az, hogy az ember nehezen tudja mérlegelni, hányadán is áll a dolog.
A nyelvezete olykor kifejezetten szép, vannak benne kifejezetten festői képek, más esetben viszont néha nem értettem, miért váltunk néha igeidőt hirtelen. Ilyen váltások szerencsére nem olyan gyakran fordulnak elő, hogy az agyára menjen az embernek, de azért akad, ahol kissé zavaró volt számomra.
Háát.. ami a legjobban kétségbe ejtett -mert én egyébként nagyon akartam szeretni ezt a könyvet-, az az volt, hogy úgy a 200. oldalig a cselekmény számomra roppant kiszámíthatóan alakult. Ne értsetek félre, mert voltak benne fordulatok, csak az volt a baj, hogy én számítottam ezekre a fordulatokra. Szóval ez lehet, hogy nem a könyv hibája, hanem személyes, de akárhogy is legyen, a könyv további részében ez a gond is megoldódott.
A szereplők sokáig nem tudtak közel kerülni hozzám, pedig nem felszínes, jellemfejlődő karakterek. Ennek talán az az oka, hogy viszonylag ritkán olvashatjuk a gondolataikat, inkább a cselekményből derül ki az, milyenek is ők igazán. Ez viszont abból a szempontból jó, hogy nem azt olvassuk oldalakon keresztül, hogy a bajaik felett kotlanak, hanem teszik azt ami szerintük jó, és ennek hála halad a cselekmény. És végül még is elérték, hogy besettenkedtek a szívembe, és tudtak rám hatni. ha rossz úton jártak, tudtam fogni a fejemet, vagy tudtam aggódni értük.
Mondhatni, a könyv hibái a végére kiküszöbölődtek. S hogy valami pozitívumot is mondjak:
Az írónak nyilván sok kutatómunkájába tellett, mire megírta a könyvet, és ez meglátszik a szóhasználaton, a szokásokon, hiedelmeken, az eszközök használatán, a társadalmi csoportok egymáshoz való viszonyán. Hogy ezek közül mennyi forrásalapú, és mennyi a fantázia terméke, azt nem tudom megmondani, és igazából felesleges is lenne hosszasan mérlegelni ezt, tekintve, hogy egy olyan korszakról van szó, amiről a mai napig szűkösek a biztos ismereteink és éppen ezért bővelkedünk mindenféle nem túl megalapozott elméletekben. Tudom, sok a rizsa, a lényeg, hogy szerintem a szerző úr igyekezete nyomonkövethető a könyvön keresztül, és ez mindenképp nagy pozitívuma a műnek.
A lezárás… hát az pedig hűűűhaaaaa… Na hát ez hatott, ezzel végképp elérte a kedves író úr, hogy érdekeljen a többi könyve is. Beírhatja a piros pontot.

Örülök hogy olvastam, meg akarom szerezni a következőt is. A hibái miatt nem lett 5 pontos, de a pozitívumai miatt elérte, hogy 4-et adjak rá. Pedig az elején azt hittem, maximum 3-at fogok. Szóval senkit ne rettentsen el, hogy talán nem tökéletes a mű, de mindenképp érdemes az olvasásra.

Még egy utolsó megjegyzés, és utána ígérem, hogy befogom. :D Akad a könyv elején, a 39. oldalon egy olyan kis részlet, hogy „Szívesen üldögélt nyáridőn odakint, talán egyedül ő nem félt az éjszaka rosszindulatú kis szellemeitől, akik közül a leggaládabb hét szívvel bír, pediglen maga csak akkora, mint egy koponya.” Feltételezem, hogy ez a leírás a Fehérlófiából is ismert Hétszűnyűkapanyányimonyókot takarja. Ha pedig ez igaz, akkor csak annyit jegyeznék meg nagyon nagyon zárójelesen, hogy ismereteim szerint nem maga a lény akkora mint egy koponya, hanem a „monyókjai”. Ami pedig tájszólásban még ma is tojásokat/heréket jelent. :D


Benkő László: Táltosidők

Benkő László: Táltosidők

A magyar honfoglalásról szóló, három kötetet magába foglaló, hiteles történelmi tényekre alapozott, ám lebilincselően izgalmas regényfolyam első része az olvasót a IX. század közepére repíti vissza, a magyarok levédiai és etelközi őshazájába. A lendületes és nagy ívű mű cselekménye több szálon futva egy családregény-trilógia alapjait teremti meg.
Beke, a fiatal „mogyeri” vitéz élete szerencsétlen fordulatot vesz, mikor egy véletlen baleset során halálosan megsebesíti legjobb barátját. A családi vérbosszú elől menekülve más magyar törzsben keresi a boldogulást, s hogy zsákmányt és ennek révén feleséget szerezzen, részt vesz a Kazár Birodalom oldalán segédhadként fellépő magyar sereg harcaiban. Az itt szerzett csaknem végzetes sebesüléséből a sors szeszélye folytán éppen az ellenséges besenyők gyógyítják fel, és a vitéz rádöbben: a magyar törzsek első számú ellensége nem ez a hozzájuk nagyon is hasonló és másoknak kiszolgáltatott pusztai nép, hanem a kazár alávetettség.
A magyarok nagyfejedelme és a törzsfők hasonlóan gondolkodnak, ezért diplomáciai és katonai fondorlatok útján megkezdődik a lassú, de tervszerű elszakadás a kazár kaganátustól, ám ez idő tájt a magyar törzsszövetség előtt még számtalan kemény küzdelem és véres csata áll. A regényt végigkíséri Beke és Virág szívszorító szerelmi története, amely kiteljesedésének minduntalan gátat szab a népek vándorlásából fakadó történelmi kényszer. Levédia földje lassan már a múlté, és az új szállásterület, Etelköz megtartása a kazároktól való függetlenedést követően is komoly bonyodalmakba ütközik.
Az ősi magyarság életének és történetének e rendkívül fontos szelete Beke és bajtársai, a magyar törzsi vezetők döntései és cselekedetei, valamint Virág és titokban megszült fia, Gecse, a solymász személyes sorsán keresztül tárul elénk.
A történet tovább folytatódik az Idegen tüzek című kötetben, és A megszerzett föld honfoglalásunkat bemutató sorai által válik teljessé.

Hirdetés