kellyolvas P értékelése


>!
kellyolvas P
Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Kíváncsian vártam, vajon milyen világba csöppenek bele a szerző legújabb regényben? Nem kellett csalódnom, a lehető legmisztikusabb fehér foltot színezte át a szerző a képzeletével, milyen az élet a halál után, milyen a másvilág?
Remek! Ezzel a verzióval kiegyeznék, hiszen addig „élhet” itt az ember, amíg a való életben emlékeznek rá, így van olyan, aki rövid időt tölthet itt, viszont a híres embereknek nincs miért aggódniuk, az öröklét biztosított. Főhősünk összetett figura, egyrészt rögtön együtt éreztem vele a bizonytalansága miatt, ahogy egy kukkot sem ért az őt körülvevő új világból, nyilván hasonlóan érezném magam. Másrészt ahogy az emlékek kutatása során visszaemlékezik a múltjára, bizony nem egy cselekedete kiborított, mégis összességében szerethető a karakter. Hamar kiderül, hogy van egy lánya, Lily, aki szintén életét vesztette és valamennyivel előtte jár, meg kell találnia őt ebben az időtlen világban, még beszélnie kell vele, még a helyére kell tennie valamit, mielőtt örökre elenyészik.
Elkezdődik egy őrült vízió, egy road trip, száguldás a piros Chevy sofőrjével az oldalán.
Imádtam ennek az utazásnak minden részletét, a helyszíneket, városokat, a felsorakoztatott karaktereket, akiket ismerhet az olvasó, hírességek, írók, tudósok. Annyi rejtett utalás lelhető fel, annyi remek üzenet, emellett a főszereplők is brillíroznak, rengeteg poén hangzik el tőlük is, és még több komoly, elgondolkodtató mondat. Szeretem, ha egy történetben visszautalásokkal találkozom, így jól megismerhető a múlt, a regény felépítése ebből a szempontból is tökéletes. A nyitójelenettől kezdve a csavaros befejezésig végig izgultam a történetet, vártam valami jóra, mert akármennyire balfék Tom, bíztam benne, hogy fordítani tud, mert megvan benne a jóra való érdemesség, hittem benne, hogy véghez tudja vinni, amit szeretne. A történet jelentős része egy szigeten játszódik, ez nagyon tetszett, az antiszociális lelkemnek való egy ilyen hely, aztán belegondolva a történtekbe, talán nem is olyan jó ötlet elszigetelődni, átvitt értelemben sem. Összességében kicsit többet is kaptam, mint amit vártam, úgy érzem Benyák Zoltán történetei minden egyes kötettel egyre jobbak, én most egy újabb kedvencet avattam.
http://www.kellylupiolvas.com/2016/09/benyak-zoltan-nag…


Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Tom Pastor a képzeletének rabja. Szerelmi élete viharos, hétköznapjai keservesek. Alig létezik számára más, mint az ecset és a vászon, hogy illúzióit valósággá álmodhassa.
Tom negyvenéves, festőművész, és egy nap arra ébred, hogy halott.
De az életének ezzel még koránt sincs vége.
A túlvilági sötétség sivatagában megcsörren egy piros telefonfülke készüléke: a vonal másik végén felcsendülő hang akar tőle valamit.
Hősünk elindul hát beteljesíteni a küldetését, útját nem gátolja sem tér, sem idő, ezen a helyen vígan megfér egymás mellett Edgar Allan Poe és Charlie Chaplin, Drakula gróf és a Gyáva Oroszlán, Salvador Dalí szürrealista rémálma és Tom Pastor Keselyűembere… Szerelem és halál.
A nagy illúzió a megismerhetetlen felfedezésének regénye, édes-bús felnőttmese a boldogság kereséséről és megtalálásáról, ott, ahol a legkevésbé számítanánk rá.