LRn értékelése


>!
LRn
Fehér Béla: Kossuthkifli

Kicsit elveszettnek éreztem magam a végére érve. Ahhoz tudnám hasonlítani a könyvélményt, amikor egy kisgyerek elmegy egy hatalmas játékboltba, ahol ki is próbálhat mindent, jól érzi magát, beleszeret egy játékba, amire régóta vágyott, de kiderül, hogy anya otthon felejtette a pénztárcáját. Picit csalódott, de összességében nagyon jó napja volt. A szöveg számomra először tényleg olyan volt, mint egy személyre szabott játékbolt vagy vidámpark: sokszínű, soknyelvű, sokszagú, vicces és mégis komoly. Amolyan posztmodern beütésű, de mégsem entropikus katyvasz.

A nyelvhasználata nagyon szórakoztató volt, imádtam ezt az izgalmas (és baromira vicces) koktélt, a karaktereket is első sorban a nyelvhasználatukból tudtuk megismerni és megjegyezni. Persze a korrajzhoz is rendesen hozzátett ennek a kevert nyelvnek a használata (akkor is, ha ez egy „megcsinált” nyelv; ahogy a reformkori lovas képeken a vágtázó lovak is olyan pózban szerepelnek, amely a valóságban nem létezik, mégis ez adja legjobban vissza a vágtát egy képbe sűrítve). A szereplők beszédstílusa már önmagában hordozza azt a kedvesen ironikus társadalomkritikát és nemzetkarakterisztikát, amely áthatja a könyvet, és persze megjelennek a szavak mágikus tulajdonságai is – ez pedig elvezet a következő dologhoz, amit nagyon szerettem.

A történet tele van mitikus, mágikus, mesés elemekkel is, amelyek teljesen természetes darabjai a világának (pl. a lelkek). Akadnak azért olyanok is, amelyekre rácsodálkoznak: a „maradék magyar” dzsinnszerű megjelenése, meg Batykó terülj-terülj asztalkás mutatványa először hitetlenkedést vált ki, de aztán elég hamar túl(t)eszik magukat rajta. És ha már az evésnél tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a beszéd mellett az étel (és a különböző ételekhez való viszony) jellemzi a legjobban a karaktereket és rajtuk keresztül persze az általuk megjelenített embertípusokat/társadalmi rétegeket (hiszen egy vásári komédiához hasonlóan egyszerű, tipizált szereplőkről van szó). Az ételhez való viszony is egészen mitikus, már-már vallásos méreteket ölt a kötetben, elvégre A magyar egyfelől édesszájú, másfelől kolbásszal alszik!

A hiányosság, amelyre már utaltam, és amit sokan mások is kiemeltek, az a történet lezárásában van, ami elég sutára sikerült. Ez a road trip amúgy sem egy grandiózus cselekmény, de azért sodor magával, aztán egyszer csak már nem sodor annyira, aztán hopp, vége, nem túl cizelláltan. Kár volt ezzel elrontani.

Az előbbiekből következik, hogy a szöveg leginkább egy bohócra, udvari bolondra hasonlít: könnyeden és humorosan beszél, de kimondhatja a kellemetlen dolgokat is. Nem kell piedesztálra emelnie a szabadságharcosokat, nyugodtan felvállalhatja, hogy milyen lehetett az egyszerű ember hozzáállása a politikához. Ez volt az első találkozásom Fehér Bélával, de nem az utolsó. Összességében szerzett egy jó napot.


Fehér Béla: Kossuthkifli

Fehér Béla: Kossuthkifli

Aki végigrepül Fehér Béla új nagyregényén, annak páratlan kilátásban lesz része. Egy száguldó zöld delizsánsz ablakából nézheti végig a magyar szabadságharcot. Láthat szabadságot, szerelmet, háborút és békét, ármányt, bűnt, hűséget, nagyságot és bukást. Mert a Kossuthkifli egyszerre hiteles történelmi regény és frenetikus Jókai-paródia, XIX. századi pörgő road movie és népmesei motívumokkal átszőtt magyar mágikus realizmus, gigantikus romantika-parafrázis és igazi, régimódi, izgalmas kalandregény.

A történelmi málhaposta olykor megáll, hogy az olvasó eltűnődhessen máig aktuális (vagy inkább sosem volt ilyen aktuális) sorskérdéseken. Hányszor lehet a történelmi lehetőséget elszalasztani? Mit kezd a magyar a szabadsággal? Létezik-e nemzeti végzet? Megbűnhődtük már a múltat s jövendőt?

A Kossuthkifli végtelenül sokszínű, mégis teljesen homogén mű. Nyelvi leleményei lenyűgözők, humora utánozhatatlan. És hát (nem utolsó sorban) a XIX. század gasztronómiai tárháza, ízes hasregény. (Cserna-Szabó András)

Hirdetés