NewL P értékelése


>!
NewL P
Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Egyik kedvenc nyomozóm Sherlock Holmes (és persze Dr. Watson), ezért amikor megjelent az írótól egy másfajta történeteket tartalmazó novellaválogatás, egy percet sem kellett azon gondolkodnom, hogy akarom-e ezt a válogatást (az igaz, hogy már régen megvettem a kötetet, és még csak most jutottam el az olvasásáig).
A kötet több „rémtörténet” típusból tartalmaz novellákat, és be kell, hogy ismerjem számomra eddig nem volt ismert, hogy ennyiféle kategóriába lehet ezeket sorolni.
Összességében egy nagyon jó válogatást kaptam (bár kevés számú hibát találtam benne, szóelírás, betűkihagyás), és a kötet összes novellája olyan Conan Doyle -os: összeszedett, logikus, és roppant szórakoztató a viktoriánus jellege ellenére is. Bár, mint gombócból, ezekből is csak egyet-kettőt, na jó hármat szabad elfogyasztani együltében, különben fárasztóvá válnak.
A kötetben szereplő történetek közül a következőek voltak a kedvenceim, ami nem jelenti azt, hogy a többi nem volt jó, csak nekem nem annyira tetszettek.
I. Régiségbúvár rémtörténetek
Thot gyűrűje – egy rövidke, de nagyon érdekfeszítő történet egyiptomi beütéssel
II. Spiritiszta rémtörténetek
A barna kéz – egy szellemről szóló történet, megspékelve indiai hiedelemmel
IV. Kegyetlen mesék
Az új katakomba – egy bosszú története, frappáns köpenybe öltöztetve


Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni

Sir Arthur Conan Doyle-t a hazai olvasóközönség leginkább Sherlock Holmes atyjaként ismeri, pedig sokoldalút és maradandót alkotott a természetfölötti irodalom terén is. Régiségbúvár rémtörténeteiben – melyek többek között az első múmiafilmet ihlették – a történelem és az egyiptológia iránti érdeklődése nyilvánul meg; spiritiszta novelláiban saját személyes tapasztalatait dolgozza fel a szeánszokról, a médiumokról és a szellemidézésről; hátborzongató tengerészhistóriáiban egyebek mellett magyarázatot kínál a Mary Celeste kísértethajó titokzatos esetére; kegyetlen meséiben (contes cruels) arról fest végletes képet, hová fajulhatnak a sötét emberi szenvedélyek; modern rémtörténeteiben pedig a tudományos-technológiai haladás vívmányaiban rejlő ijesztő lehetőségekkel játszadozik. Kötetünk reprezentatív betekintést nyújt munkásságának e kevésbé közismert, ám annál figyelemreméltóbb szeletébe, a MesterMűvek hagyományai szerint minden elbeszéléshez külön bevezetést és magyarázatokat mellékelve.

„Arthur Conan Doyle mindmáig az egyik legkedveltebb írónk; műveit világszerte érdeklődéssel – és olykor megszállottsággal – olvassák.” – Russell Miller

Hirdetés