bhati értékelése


>!
bhati
Dorit Rabinjan: Lakodalmaink

Mintha kiszivattyúzta volna az idő múlását családregényéből Dorit Rabinjan, A felerészt iráni eredetű, sokszor perzsául beszélő családtagok közül egyedül a família feje, a jószívű, naiv és hűséges halász az „igazi férfi" és akit nem sodornak el az érzelmei. A többiek, beleértve egyetlen fiát is, egytől egyig túlérzékenyek.Sajátos módokon reagálnak a külvilág eseményeire. Szinte beszippantja az olvasót a zsúfolt lelki életük.
Ha valaki akarja, dekadensnek minősítheti a teljes históriát,mert a nem is olyan kicsinyke fészekalj egyetlen tagja sem teljesíti be a szülők – s az emlékezet perifériáin olykor megjelenő nagyszülők– megfogalmazatlan reményeit. Várakozásaik persze merő általánosságok. Mindenekelőtt a Boldogság az, melynek hiányáról, tünékeny rövidségéről árulkodnak a mindennapos lamentálások,kétségbeesett pótcselekvések, valamint azok a hiszékenységcsapdák,amelyekhez tanácstalanságukban, fordulnak és elsüllyednek, de talán az a legfőbb probléma, hogy hiába szeretik egymást és a gyerekeiket a szülők, a gyeplő kicsúszik a kezükből, mert olyan szintű emberi esetlenséggel ruházta fel őket a szerző, hibákat, vágyakat adott nekik, amelyek kirántják a lábuk alól a szőnyeget, és elég sokáig fetrengnek a padlón, hogy ilyen szép kettős szóképpel éljek. A napi munkáját szorgosan teljesítő édesanya így lesz szerelmes lányból babonás öregasszony,aki a hivatásos anya, aki testét-lelkét, húsát és vérét feláldozza a gyerekeiért. De ez – sok esetben – nem elég. Pontosabban nem ez kell, ahogy a lányai is megfogalmazzák gondolatban, hogy az anyjuk hagyja abba az önsanyargató gondolatokat gyerekei félresiklott élete miatt. Nagyobb lányait is kerüli a szerencse. A legfurább sors annak a hiperaktív kislánynak jut, aki nem nyugszik bele abba, hogy születésükkor meghalt ikertestvére egyedül hagyta őt küszködéseivel. A jól látható kínlódás és sorshullámzás ellenére is felemelő érzéseket váltott ki belőlem a regény. Azt sugallja, hogy az élet bárki számára egyedi, kizárólag reá szabott (vagy mért) kötelesség és valahogy annak felismerése, hogy hagyni hogy mindenki a saját útját járja.


Dorit Rabinjan: Lakodalmaink

Dorit Rabinjan: Lakodalmaink

„A nőnek, míg férjhez nem megy, mérges kígyó van a szívében, holló a fejében, bolha a lába közt!” – Irani Azizjan a mesés Keletről hozott, ősi életbölcsességekkel nevelgeti féltve imádott, egy szem fiát és sugárzó szépségű, életre, szerelemre éhes lányait. A szoknyájába kapaszkodó gyerekseregnek majdani, pazar esküvőjét színezgeti – a nagy szerelemről, boldogságról csivitelnek még a szülők ablaka alatt tanyázó kolibrik is. Ám az utolsó kislánnyal, a halva született ikerbátyjával érkező Matival együtt mintha a balsors is megjelenne az aranyszívű szülők boldog családi otthonában. Vagy esetleg már korábban sem volt minden rendben? A cseperedő gyerekek kicsúsznak a halott kisfiút végtelenül gyászoló anya kezei közül, a várva várt, pompás külsőségek közt megült esküvőket baljós előjelek árnyékolják be, az elhanyagolt kislány pedig tudathasadásos belső dialógusokba, kezelhetetlen hiperaktivitásba menekül. Van-e vajon visszaút, gyógyulás Mati számára? Fellobbanhat-e újra a tűz Irani konyhájában és házasságában? A Tel-Avivban élő fiatal írónő önéletrajzi elemekkel átszőtt, színes családregénye egy egzotikus világot, ugyanakkor nagyon is ismerős problémákat ábrázol Azizjanék sorsában: egy modernizálódó társadalom generációs feszültségekkel is terhelt képét.

Hirdetés