Csakegyolvasólány értékelése


>!
Csakegyolvasólány
Naomi Wood: Mrs. Hemingway

Nem azért kapott három csillagot, mert rossz volt. Egyszerűen még a tartalma hatása altt vagyok… Talán, ha majd egy év múlva újra a kezeim közé veszem, jobban össze tudom szedni a gondolataimat, de most erre nem vagyok képes…


Naomi Wood: Mrs. Hemingway

Naomi Wood: Mrs. Hemingway

A párizsi feleség csupán a történet kezdete volt…

Hadley, Pauline, Martha és Mary. Ernest Hemingway feleségeként mind a négyen tudták, milyen generációjuk leghíresebb, legvonzóbb íróját szeretni, és általa szeretve lenni. Mindannyian azt gondolták, hogy szerelmük örökké tart majd, és mindannyian tévedtek: egyik nő sem volt képes megtartani őt.
A négy részben elmesélt, valódi szerelmes leveleket és táviratokat a történetbe szövő Mrs. Hemingway feltárja a drámai szerelmi háromszögeket, amelyek tönkretették Hemingway házasságait. Az 1920-as évek bohém Párizsától az 1960-as évek hidegháborús Amerikájáig ívelő, a híres „elveszett nemzedék” alakjaival teli regény a szenvedély, szerelem és szívfájdalom lebilincselő története.

Naomi Wood alapdiplomáját Cambridge-ben, mesterdiplomáját és doktorátusát a Kelet-angliai Egyetemen szerezte. A Mrs. Hemingwayt megalapozó kutatása során eljutott a londoni British Librarytől a washingtoni Kongresszusi Könyvtárig, valamint felkereste Ernest Hemingway otthonait és törzshelyeit Chicagóban, Párizsban, Antibes-ban, Key Westben és Havannában. A Mrs. Hemingwayt jelölték Dylan Thomas Díjra, amely az egyik legrangosabb, fiatal íróknak járó elismerés.

Hirdetés