Amethyst értékelése


>!
Amethyst
Jean-Pierre Montcassen: A halál vámszedője

Minden tekintetben egyedi könyv, teljesen más élményt nyújtott, mint amire számítottam. Nem gondoltam például, hogy Thimun, akit nevezhetünk főszereplőnek, antihőssé válik és alig fogom várni, hogy valaki eltegye láb alól. Ez meglepetés volt számomra.
A történet során a családi és emberi kapcsolatokban felmerülő problémák szinte valamennyi fajtájával találkozhatunk, az Ókori Egyiptomban pedig az elszenvedett sérelmek nem maradnak megtorlatlanul, a néha-néha a háttérben felbukkanó istenségek gondoskodnak a szálak elsimításáról. Nem véletlenül tartalmazza már a cím is a „halál” szót, végig az volt az érzésem, hogy a cselekmény egy keskeny hídon halad előre, melyet egyik oldalról a túlvilág, másik oldalról az élők világa szegélyez.
Alaposan kidolgozott személyiségek és emberi kapcsolatok jellemzik a művet, a színes szereplőgárdából legalább akad egy szimpatikus és egy ellenszenves alak, akikért izgulhatunk vagy mérgelődhetünk, bevonva az olvasót is a Nílus menti élet világába. Fordulatokban gazdag, izgalmas, néhol szívfacsaró, de semmiképp sem túlcsorduló, tudja tartani a mértéket és az olvasó figyelmét is leköti. Bár a legtöbb szálnak tragikus a végkifejlete, párszor megmosolyogtattak az olvasottak, köszönhetően a néhol igencsak muris beszólásoknak (homokod a talpad alá, kívül tágasabb!, úgy ismerem, mint a nejem hátsóját…), de például Amitaté pucér jelenete is elnyerte a tetszésemet, igencsak váratlan fordulat volt a részemről.
A sokszínű szereplőknek és cselekménynek hála sokaknak elnyerheti a tetszését, főleg azoknak ajánlanám, akiket érdekel az ókori egyiptomi kultúra, egy idegen világ halottkultusza és társadalmi szerkezete, de bátran tehet vele próbát az is, aki szeretne megismerkedni egy földműves család sorsával, az uralkodói család intrikáival, vagy szívesen olvasna egy életen s halálon is átívelő szerelmi szálról.

1 hozzászólás

Jean-Pierre Montcassen: A halál vámszedője

Jean-Pierre Montcassen: A halál vámszedője

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Több mint négyezer évet szányalunk vissza a múltba. Észak-Afrikába, a Nílus vidékére. Az egyiptomi Ó-birodalom legendákkal áthatott hétköznapjaiba, VI. dinasztia korában teszünk feledhetetlen látogatást. A regény egyedülálló, lebilincselő, helyenként misztikus, mely a tudományos kutatások eredményeit messzemenően tiszteletben tarta. A hitelesség kedvéért el kell mondani, hogy még a rézkorban járunk, a bronz pár száz esztendő múlva, a vas majd másfélezer évvel később áll az ember szolgálatába, a vágóeszközök jobbára aithiotpia vagy obszidián kőből valók. A háziállatok közül a szarvasmarhát, a szamarat, a kecskét, a juhot, a kutyát már ismerik, de szelídítettek hiénát, antilopot és vadludat is. Nincs jelen még a ló, teve, baromfi, macska, bármennyire is jellemzőek voltak ezek a későbbi korokra. Ez idő tájt hitelt érdemlő bizonyíték a kerékre vonatkozóan sincs, a szállítás, teherhordás tehát még igen kezdetleges lehetett. Ennek dacára az Ó-birodalom idején épültek fel a leghatalmasabb piramisok, folytak a városok, paloták építései, a gazdagság – a Nílus áradásától függően – virágzott.
Ebben a környezetben él egy céltudatos földműves fiú, aki a fejébe veszi, hogy balzsamozó lesz, a halál és a túlvilág titkainak tudója. Thimun az akaraterő és csibészség megtestesítője, aki nem tekinti követendőnek a hagyományos értékrendet, sajátos módszerekkel egyengeti útját. Hogy mivé lesz személyisége, hogyan formálja át környezetét, milyen érzelmeket szít különc viselkedésével, legyen a regény titka. Előjáróban még talán annyit, a kaland az izgalom, a szerelem természetes alkotórészei a történetnek. Mindennek hátterében ott zajlik a fáraódinasztiák hatalmi torzsalkodása, véres belháborúkkal.

Hirdetés