makitra MP értékelése


>!
makitra MP
Stephen King: A remény rabjai

Olvastam már Kingtől, de ez a négy történet mégis meglepett. Egyrészt, mert rájöttem, hogy tényleg baromira jól ír a pasas, a történetek könnyen magukkal vittek és nem eresztettek el az utolsó oldalon, de utána sem. Ugyanakkor azt is értem, hogy miért mondhatják olyan sokan, hogy King azért mégsem „szépirodalmi”, bár az ehhez kapcsolódó értékítélet akkor sem megy le a torkomon. Mert az tény, hogy nem úgy ír az egyébként baromi nehéz témáiról, így a szabadságról, a reményről, a függőségről és a múlt bűneiről vagy a barátságról és a felnőtté válásról, mint egy szépíró – A jó tanuló nem A nyugalom . Egyrészt azért más, mert szabadon használja a zsánerek elemeit, így különösen a horrort, amitől a történetei valóban hátborzongatóak lesznek (bár ez manapság már semmiképpen nem zárja ki, hogy egy történetet szépirodalomnak minősítsünk). Másrészt nem megy annyira, vagy inkább nem úgy megy mélyre a szereplői lelkében, nem azokat az írói eszközöket használja, de ettől még figurái ugyanolyan élőek és több esetben hátborzongatóak lesznek.

Számomra A jó tanuló volt ezzel együtt is a leghatásosabb. Ahogy bemutatja azt az ördögi táncot, amit ez a két alak, a szépreményű tinédzser és a náci háborús bűnös jár egymás körül, az elképesztően hatásos. A karakterek megbomlása rémisztő és teljesen hiteles, helyenként Ellist idézte. Igaz, hogy a történet nem ment bele mélyebben a háborús bűnök részletezésébe vagy megtorlásába, de egy nagyon erős portré arról, hogyan hatnak ezek a bűnök a lélekre és hogyan volt képes ennyi embert bevonni a gépezetbe.

Nem volt kevésbé hatásos az Állj ki mellettem! sem, de egy teljesen más témában. King itt bemutatta a vidéki Amerikának azt az arcát, amelyet igazából talán a ’80-as évek popkultúrája (épp Lynch-filmeket nézek, talán ezért is érzem ezt ennyire erős témának) kezdett behozni a köztudatba: a szépen festett kerítések mögötti káoszt, a széteső családokat és a bizalom hiányát. Éppen azt a hiányt töltik be a szereplők életében a barátok, a nagy kalandok, amely magával hoz egy kis szépiaszínű nosztalgiát, ugyanakkor mégis van olyan éles és kegyetlen, hogy felveti a felnőtté válás mellett majdnem elkerülhetetlen megszűnését is ezeknek a kapcsolatoknak. Szép és megalkuvás nélküli.

Ezek mellett számomra A remény rabjai „csak” egy megható történet maradt, ami ezzel együtt nagyon jól eljátszott az elbeszélői bizonytalansággal, hiszen egy alapvetően megbízhatatlan karaktert helyezett a középpontba. A légzőgyakorlat pedig egy remek és kicsit misztikus krimi, ami megidézi Lovecraft világát is.

De a jó történeteket túl az is megfogott Kingben, hogy olyan, mintha egy új, alternatív világot alkotnak a sosem létezett Castle Rock-kal, és azzal, hogy egyes szereplők említés szintjén felbukkannak más mesékben is. Ezzel együtt azt hiszem, most szívesen olvasnék még a horror újkori, amerikai mesterétől.

8 hozzászólás

Stephen King: A remény rabjai

Stephen King: A remény rabjai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mit tehet a fogoly, ha életfogytiglanra ítélik? Ha senki nem hiszi el, hogy ártatlan? Miben bízzon? A kegyelemben? A szökésben? Megannyi kérdés, amelyre King letehetetlen könyvének végén, de csakis a legvégén kapjuk meg a feleletet.
Rabokról szól a második kisregény is – sorsának foglya a náci háborús bűnös, meg az újságkihordó gyerek, aki valahogy kiszagol valamit…
Az Állj ki mellettem!-ben sem marad az olvasó borzalmak nélkül – élő gyerekek nyomoznak eltűnt társuk után…
A légzőgyakorlat klasszikus krimi: karácsony előestéjén öregurak hátborzongató történetekkel szórakoztatják egymást.

A kisregények javát a moziból ismerheti az olvasó.

Hirdetés