Szeifert_Natália I értékelése


>!
Szeifert_Natália I
Ménes Attila: Folyosó a Holdra

Sokan gondolják úgy, hogy menthetetlenül lefelé tartunk egy szellemi, erkölcsi, anyagi lejtőn, aminek előbb-utóbb kegyetlenül rossz vége lesz. Ménes Attila továbbmegy, nála nem az a kérdés, hogy az apokaliptikus pusztulás bekövetkezik-e, vagy hogy mikor, hanem az, hogy mi lesz utána. Illetve az sem: a Folyosó a Holdra éppen erről szól.

Egy végletekig lepusztult, lezüllött Magyarországról, egy vidékről, miután a nagy (közelebbről meg nem határozott) világégés a mindennapi létezést évszázadokkal ezelőtti szintre vetette vissza, ahol már az élet értelme a puszta létfenntartás, a társadalom működésének alapja pedig a prostitúció.

Több alkalommal is volt szerencsém a szerzővel beszélgetni, hallgatni őt az új regényéről, és amit mondott, tökéletesen egybevágott azzal, amit magam is feltételeztem az olvasás során: antiutópiája egy most talán irreálisnak tetsző, de valójában mégsem teljesen elképzelhetetlen jövőképet tár elénk. Nem egyszerűen sötét jövőt, de egy föld- vér- és mindenféle testnedvszagú, savanyú, kopár, monoton, ugyanakkor kegyetlen jövőt, ami mindenhez méltatlan, amit „emberi értéknek” szoktunk nevezni. Úgy látja, ez legkésőbb másfél emberöltőnyi idő múlva következik be. S az sem teljesen véletlen, ha Bodor Ádám Sinistra körzetével is rokonságot érzünk. Ez lehet a közép-európaiság hozadéka, de talán abból is adódik, hogy az emberi civilizáció csak egyféleképpen tud pusztulni: úgy, hogy aljassága folytán túlzó dicséret volna állatinak nevezni.
Folytatás itt: https://gittegylet.com/2016/06/29/a-brutalis-bukas-utan…


Ménes Attila: Folyosó a Holdra

Ménes Attila: Folyosó a Holdra

Ismerős kelet-európai, csencselőkkel, kisstílű bűnözőkkel, szélhámosokkal, műkedvelő és profi prostituáltakkal, lecsúszott egzisztenciákkal, hóbortos alakokkal, lerongyolódott hippikkel és kalandvágyó kispapokkal teli, kissé végítéletszerű vásári forgatagban téblábol az elmegyógyintézetből kiszökött Zuzmó, a húga, Lenácska/Maddalena, aki a testét bocsátja áruba megélhetés végett, és Lenácska fia, Kenyér, aki arról álmodozik, hogy könyörtelen gyilkos, a várost uraló bandák főnöke lesz, ha megnő.
A vásárba várják a bolgár-török-román-albán szövetséges csapatok által ellenőrzött, ám függetlenségére büszke ország elnökét, akitől fontos bejelentés várható. Baljós jelek sokasodnak, érezni, hogy valami szörnyűség készül…
Három mesterien megkomponált monológból, Zuzmó, Lenácska és Kenyér nézőpontjából bontakozik ki egy a jelentől nem is oly távoli, lehetséges jövő negatív utópiája.

Hirdetés