Bori_L MP értékelése


>!
Bori_L MP
Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

Az első, ami eszembe jut erről a könyvről, az, hogy még mindig velem van, pedig már egy hete befejeztem az olvasást. De még mindig rácsodálkozom az internetre, a meleg vízre, a vezetékes gázra, a hévre, az egyetemre… arra, hogy milyen csodálatos és milyen törékeny világban élünk. Még mindig nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy mennyire másokra vagyok utalva, hogy mennyire egymásra vagyunk utalva mindannyian, hogy milyen vékony határ választja el az emberiséget az összeomlástól, mert folyamatosan a szakadék szélén táncolunk.

A történet önmagában véve nagyon szomorú, a veszteségről szól, a hiányról, a magányról, arról, hogy az ember másokra van utalva, családra, barátokra, ismeretlenekre. Valahol nekem mégis megnyugvást hozott, mert az is benne volt, hogy mindig van tovább, van remény, és még akkor sincs vége a világnak, amikor úgy néz ki. Hogy vannak dolgok, amik fontosak, és nekem valami furcsa békességet adott az az érzés, hogy én most azokkal a dolgokkal foglalkozom a saját életemben, amiket fontosnak tartok. Hogy nem vagyok alvajáró, robot, gépkerék, hanem jelen vagyok az életemben.

Ez egy nagyon különleges könyv. Mindenkinek mond valamit, de valószínűleg mindenkinek mást. Gyönyörűen beszél a pusztulásról, hiányról, feloldozásról, szörnyűségekről, reményről. Emlékekről.

Még itt is írtam róla: http://kultnaplo.blogspot.hu/2016/04/emily-stjohn-mande…

1 hozzászólás

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás

A Lear király bemutatóján a címszereplőt játszó színész, Arthur Leander szívinfarktust kap, de halála szinte senkinek sem tűnik fel: ez az éjszaka ugyanis arról lesz híres, hogy ekkor szabadult el a világ legpusztítóbb járványa. Élete és elmúlása azonban láthatatlan szálakkal köti össze képregényrajzoló exfeleségét, Mirandát, a mentősnek tanuló Jeevant és a halálát végignéző gyerekszínész Kirstent, aki húsz évvel később az Utazó Szimfónia nevű vándortársulattal együtt próbál fényt vinni az egymástól elvágott, túlélésért küzdő közösségek életébe.
„Mert életben maradni nem elég.”
Ez a társulat, és egyben a könyv mottója is. A halott színészhez kötődő alakok egymásba szövődő múltján és jelenén keresztül látjuk a végzetes éjszakát, a civilizáció törékeny szépségét, és az új világot, ahol mindig van, aki tovább vigye a fáklyát.
A Tizenegyes állomás Arthur C. Clarke-díjat és Toronto Book Awardot nyert regényét számos nyelvre lefordították. Gyönyörű, lírai könyv a művészet hatásáról és értékéről, amely az apokalipszis után sem veszít fontosságából.

Hirdetés