mokus33 értékelése


>!
mokus33
Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban

Az elejét nagyon élveztem, jókat nevettem a humoros jeleneteken. Később aztán már fárasztani kezdett a mű szerkezete, az, hogy nem folyamatos a cselekmény, hol ide ugrunk az időben, hol amoda, néha már azt sem tudtam, kivel történik pontosan az a szituáció, amit éppen olvasok. Ennek ellenére még mindig nagyon jókat szórakoztam egy-egy jeleneten, de már nem tudtam olyan lelkesedéssel olvasni. Valószínűleg az volt a baj, hogy egy feszesebb, cselekményben gazdag történetet vártam, azt nem kaptam meg, de egy szórakoztató könyvet azt igen.


Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban

Jerome K. Jerome: Három ember egy csónakban

Feledhetetlenül humoros könyvet tart kezében a tisztelt olvasó. Én nem állítom, hogy e művet mindenképpen el kell olvasni, és nem akarok senkit sem túlzottan befolyásolni, mindössze azt állítom, nem érdemes kihagyni. A történet gerince Európa egy jelentős folyóján játszódik, hősei ízig-vérig angolok, – így aztán egyikük sem a dunai hajós –, noha az események hasonló kialakulásáról akár a vén Duna is regélhetne nekünk naphosszat. Sőt, azok a kötélidegzetű olvasók, akik fejezetről fejezetre haladva a történet fölött pusztán csak el-elmosolyodnak az élet mindennapi fonákságain, még ők is legyenek óvatosak – kerüljék a nyilvános helyeket, a tömegközlekedési eszközöket –, mert kerek-perec kijelentem, még ők is felnevetnek legalább egyszer. Ha mégsem történne ilyesmi, ajándékozza oda a könyvet az első járókelőnek, esetleg valamelyik rokonának.

Hirdetés