SteelCurtain értékelése


SteelCurtain>!
Isaac Asimov: Robotok és Birodalom

Rendhagyó módon a befejező rész elolvasásával sikerült indítanom Asimov robotos sorozatát. Nem mondhatnám, hogy ez túlzottan zavart. Semmi olyasmi nem fordult itt elő, aminek megértéséhez feltétlenül szükséges lett volna az előző részek elolvasása. Kifejezetten jó sci-fi, s a két gyakorlatilag főszereplő robot párbeszédeit nagyon élveztem. Ennek ellenére valahogy kissé tompa volt az egész. Mintha az író is robot lett volna, és én is gépaggyal akartam volna felfogni a történetet. Jó volt, míg olvastam, de nem hiányzott miután becsuktam. Nem akarta befészkelni magát a tudatomba. A vége idegesítően hollywoodiasan indul, aztán egészen váratlanul fejeződik be.


Isaac Asimov: Robotok és Birodalom

Isaac Asimov: Robotok és Birodalom

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A regény – mely az Alapítvány és Birodalom-ciklus szerves része- az űrjárók és telepesek évszázados múltú konfliktusáról szól. Az űrjáró világ – lassú pusztulásának elkerülése érdekében – a legfőbb telepesbolygó, a Föld elpusztítására tör. Kelden Amadiro, a Robotikai Intézet vezetője két társával – személyes bosszútól is vezérelve – kiterveli a Föld kérge alatti sugárzó ércek emanálását. Azonban nem számolnak Lady Gladia két kivételes képességű robotjával: az emberi gondolatot telepatikusan érzékelő és befolyásoló Giskardnak, és az egyetlen humanodi robotnak, R. Daneel Olivaw-nak sikerül logikai úton felderítenük a Föld ellen készülő támadást, s megpróbálják megakadályozni annak végrehajtását… A regény másik szála Gladia története. A Solariáról Aurórára menekült űrjárónő a Solaria titkainak felderítésekor kapcsolatba kerül egykori szerelme, a földlakó Elijah Baley leszármazottjával. A telepesvilágban élő Baley kapitány ráveszi Gladiát, vegyen részt a Solariára indított expedícióban. A kapitány számításai helyesnek bizonyulnak, mert az űrhajó csak a nő és két robotja közreműködésének köszönhetően menekül meg a solariai csapdából. Az asszony kezdetben nehezen viseli el a földi emberek életét, a zsúfoltságot, a zajt, az emberek közelségét, bizalmaskodását, amely a robotjaitól körülvett, elszigeteltségben élő űrjáróknál szokatlan és viszolyogtató. Lassanként azonban Gladia és a kapitány közel kerülnek egymáshoz, és Gladia a férfiért még a földi élet kényelmetlenségeit is vállalja. Eddigi hosszú és eseménytelen űrjáró életének a szerelem, valamint a telepes és űrjáró világok összebékítéséért való együttmunkálkodás új értelmet ad. Ám sem Gladia, sem Baley kapitány nem sejti, hogy a két robot, Giskard és Daneel miképp is fáradozik az emberiség jövőjéért…

Hirdetés