fióka P értékelése


>!
fióka P
Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák Agnes Nutter boszorka szép és pontos próféciái

Nagyon okos könyv, abból a fajtából, ami könnyen érthető és remélhetőleg gondolkodásra serkentő, már egészen zsenge kortól. Például ilyesmiket kellene tanítani oskolákban, határozottan egyszerűbb és hatékonyabb módszer volna elhitetni emberpalántákkal, hogy igen, létezik szabad akarat, hogy igen, nagyon fontos a gondolkodás, a felelősségteljes fajta, az, aminek nyomán rájövünk, hogy ha megölünk egy bálnát, az halott marad és kész, nincsen helyette másik. Például. De ez nagyjából az esszenciája a dolgoknak, az egyik részének. A másik az az igen régi elmélet, miszerint nincsen fény árnyék nélkül, jó rossz nélkül és rózsa sincs tövis nélkül (bocs, ez utóbbit nem hagyhattam ki :D). Nem léteznek abszolútumok. Csak feketék és csak fehérek. Árnyalatok vannak, de abból milliónyi (alapul vehető például egy Pantone-színskála, igaz ugyan, hogy ez alig takar ezernél több árnyalatot, de kiindulásnak jó) és ez így van jól. Mink van még? Nagyon sok finomság, mint pl. az, hogy nevelni csak terelgetve lehet, hagyni, hogy az ember önmaga lehessen (nem sorozatgyilkosokra gondolok, de nagy a gyanúm, hogy a legtöbb esetben ott is igen el lett rontva egynémely dolog) és akkor, csakis akkor lesz belőle kiegyensúlyozott, boldog gyerek majd felnőtt. Tanít szépen, nevetve az elfogadásról, ezért a legszimpatikusabb páros Crowley és Azirafael az egész könyvből. Aztán a nevek, Adam, Anatéma Apparát :D. A humor pedig kihagyhatatlan, mert ettől a párostól más nem is várható el, mint elegáns, földön fekve történő röhögésre késztető humor. Amolyan brit fajta. Ami még azért is szimpatikus, mert olyannyira népnemzetileg önironikus, hogy igazán volna mit tanulni tőlük. Jók, na.
Visszatérve a szabad akarathoz versus predesztináció: ugyan a második sokkal kényelmesebb, mert a teljes ügyintézés megtörtént már régen, de az előbbi sokkal vonzóbb, noha a papírmunkát nekünk kell intéznünk menet közben. Ennek kapcsán jutottam el a pelagianizmusig, egészen szimpatikus, naná, hogy Szent Ágoston megvétózta/-torpedózta. Sebaj. Szabad akarat, tudjátok.
Az egyik legjobb – ha nem a legjobb – többszerzős könyv volt, amibe valaha is belebotlottam. Olvassátok, kacagjátok, élvezzétek!

13 hozzászólás

Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Neil Gaiman – Terry Pratchett: Elveszett próféciák

Isten hét nap alatt teremtette a világot.
Az Ördög meg hét nap alatt elpusztíthatja azt… már ha sikerül neki.

Ismerkedjünk meg Adammel, az Antikrisztussal, akit elcseréltek, az Apokalipszis Négy Motorosával, akik bőszen igyekeznek beteljesíteni az Armageddont, egy démonnal és egy angyallal, akik szívesen megakadályoznák ezt, valamint Anatéma Apparáttal, aki bizonyíthatóan boszorkány, és a kezében ott a kulcs, de még nem tudja ezt, ráadásul üldözőbe vette az újjáalakult Inkvizíció…

Ez lenne tehát az Útikalauz az Armageddonhoz Terry Pratchett, a méltán híres Korongvilág-regények írója, és Neil Gaiman, az Amerikai istenek, Anansi fiúk, Coraline, A temető könyve és Csillagpor című regényekkel számos irodalmi díjat nyert szerző tollából. Az Elveszett próféciákból 2019-ben sorozatot készítettek Michael Sheen, David Tennant és Jon Hamm főszereplésével; a könyvet az olvasó új szerkesztésben, felújított kiadásban tartja a kezében.

Hirdetés