akarattya értékelése


>!
akarattya
Carl Gustav Jung: Az alkimista elképzelésekről

Nem szívesen írok le ilyet, de úgy érzem, figyelmeztetnem kell a leendő olvasót / leendő vásárlót: ez a kiadvány a (könyv)szakmai gondosság legelemibb normáit veszi semmibe. Jung alkímiával foglalkozó írásai amúgy is jócskán próbára teszik az olvasót, a Studien über alchemistische Vorstellungen fordítója (Bán Zoltán András), szaklektora (Ferentzi Eszter), korrektora (Kótai Katalin), felelős szerkesztője (Kis Kós Antal), valamint a nevéhez méltatlannak bizonyult Scolar kiadó azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy a magyar változat értő olvasása egyenesen lehetetlen vállalkozás legyen. Bevallom, eddig csak a kötet mintegy hetedét kitevő „Zoszimosz látomásai” című részt olvastam a könyvből, és így elhamarkodottnak tűnhet az ítélet, de ha ebben az ötvenoldalas részben ennyi félrefordítás, kihagyás, mondatismétlés és másféle hiba van, ráadásul ilyen durvák, akkor – tényleg – mit várhatunk a könyv többi részétől?
Ott fogtam gyanút – mindjárt a szöveg első oldalán –, ahol az álombeli beszélő azt mondja: „Bevégeztem a felhágást a sötétség tizenöt lépcsőfokán, és befejeztem a felhágást a fény tizenöt lépcsőfokán”. Jó, mondtam magamban, az Abstieget és az Aufstieget még csak-csak összekeverheti az ember egy rossz pillanatában, de amikor – pár sorral lejjebb – Ión felzabálja saját húsát, ahelyett, hogy kiokádná (ausspeien) már nehéz volt ilyen mentséget találni. És jöttek a baklövések sorra: „nyelvcsap/uvula” (Halszäpfchen) helyett „nyak”, „akiket alávetettek a büntetésnek” (gezüchtigt) helyett „akiket kitenyésztettek”, „napkeletről” (von Sonnenaufgang her) helyett „napfelkeltekor”. A „laboráns vallásos igyekezetéből” „»vallásos« laboráns” lesz, a halnak pikkely helyett „körme” van, a tudat „multipeln”, az ősi jelenség „genuin” (sic!, sic!) , a német Stahlt Strahlnak olvassa a fordító, a szerkesztő pedig lábjegyzetben megmagyarázza, hogy az anima – mint „ligamentum corporis et spiritus” – „test és lélek felfüggesztése”. Köszönöm szépen, a magam részéről maradok a test és a szellem közötti kapocsnál. Slusszpoénként még megtudjuk, hogy az alkimisták törekvése nem redukálható az „etológiára”, azaz az állati viselkedéstanra – etiológia, azaz az ok-okozati összefüggések tanulmányozása helyett. No, de mindegy is, hisz ahogy „egyetlen komoly törekvés sem kilátástalan” helyett fordítónk írja: „minden komoly törekvés kilátástalan”. És ezek még csak az egyszerűbb hibák voltak. A gázosabb az, hogy nemcsak egy-egy szó fordítódott félre, hanem egész mondatok csúsznak el, és válnak alig kibogozhatóvá, súlyosabb esetben teljesen érthetetlenné. Mivel amúgy is hírhedten nehéz, a hellenisztikus korból és a kora újkorból származó obskurus görög és latin szövegek között bolyongunk, ráadásul Jung írásmódja sem könnyíti meg a dolgunkat, a rossz fordítás miatt esélyünk sincs a megértésre, vagy ami talán még ennél is rosszabb, azt hihetjük, hogy mind Jung, mind alkimista elődei érthetetlen zagyvaságokat hordtak össze.
Mindez azért különösen fájó, mert Jung e kötetbe foglalt értekezéseinek kiadására vélhetően jó ideig nem kerül majd újra sor, így a téma iránt behatóbban érdeklődők kénytelenek lesznek továbbra is a német vagy más nyelvű kiadásokhoz fordulni.

2 hozzászólás

Carl Gustav Jung: Az alkimista elképzelésekről

Carl Gustav Jung: Az alkimista elképzelésekről

Az életműsorozat (C. G. Jung Összegyűjtött munkái; röviden: ÖM) 13. kötete az alkimista elképzelésekkel foglalkozik. Jung az 1920-as évektől kezdve nagy figyelmet szentelt az alkímiának, mert úgy vélte, bensőséges kapcsolatban áll azokkal a jelenségekkel, amelyekkel a tudattalan pszichológiája gyakorlati okokból kénytelen foglalkozni. A kötetben olvasható öt hosszú tanulmány az alkímiai filozófiai és vallási vonatkozásait tárgyalja. Ezekben több állandó témáját dolgozza fel új megközelítésből: Az aranyvirág titka (egy ősi kínai jógakönyv), Zoszimosz látomásai és Paracelsus személye gyakran visszatérő motívumok Jung munkásságában. Az aranyvirág titkához írt kommentárban az ősi kínai filozófiák (különösen a tao), a vallás és az alkímia kapcsolatát vizsgálja. Zoszimosz látomásainak következtetéseit a psziché és a kollektív tudattalan szempontjából értelmezi. Paracelsusról például így ír: „Paracelsus valamennyi filozofáló alkimistához hasonlóan azt kereste, ami képes hozzáférni az ember sötét, testhez kötött természetéhez, a lélekhez, amely világba és anyagba ágyazottságában megfoghatatlanul, idegenszerű, démoni alakokban önmaga számára rémisztően nyilvánul meg, és szerinte az életet megrövidítő betegségek titkos gyökere.” A filozófusok fájában a következő gondolatot fejti ki: „A tudattalan archetípusos megjelenítéseiben gyakorta találkozunk a fa vagy általában a csodás növény képével. A továbbiakban elsőként az individuális képek reprodukcióját és elemzését adom, vizsgálódásom második részében pedig az alkímiából ismert »filozófusok fájáról« és annak történeti vonatkozásairól szólok. A képek az alkotó fantázia spontán produktumai; egyetlen tudatos indítóokuk azon élmény kifejezésének szándéka, mely akkor születik, mikor a tudat úgy fogad be tudattalan tartalmakat, hogy nem tesz erőszakot a tudattalanon, nem szakítja ki őket onnan.” Jung ezúttal különösen sok illusztrációt használ mondanivalója szemléltetésére: a könyvet 42 páciensének rajzai és festményei egészítik ki.

Hirdetés