MasonMurray I értékelése


>!
MasonMurray I
Trux Béla: Akkon ostroma

Embert próbáló olvasmány volt ez a több, mint 800 oldal. Vaskos, fajsúlyos, mély és minőségi. Ezeken a sorokon, mondatokon nem tud átszaladni a szem és nem tud hézagosból teljeset alkotni az agy. Ez egy gyönyörűen megírt dráma, amelynek olvasása közben többször is azon kaptam magam, reménykedem, hogy talán mégis a keresztesek győznek a végén…
Mint ahogy a Titanicról készült filmnél sem az a kérdés, elsüllyed-e a végén a hajó, itt is a főbb szereplők sorsa volt a lényeg. Az aprólékosan kidolgozott, grandiózus történet bizony, még engem, a kezdő történelmi-regény olvasót is magába szippantott.
Kevésen múlik, hogy nem tökéletes. Az én megítélésem szerint három vonatkozásban lehetett volna még ettől is jobbat alkotni. Egyrészt szerintem helyenként túl van írva, egyes jelenetek sem több információt nem adnak, sem a hangulathoz nem tehetnek már többet hozzá. Másrészt bizonyos jeleneteknél nagy a cselekményugrás, órák vagy napok esnek ki, és néhány bekezdésen keresztül vadul keresgéltem, min siklottam át, miért nem értek mindent elsőre. Harmadrészt pedig, ha már emlegetve vannak az okkult tanok, jólesett volna egy gyorstalpalós beavatás, hogy ne csak a regény szereplői értsék az utalásokat, illetve ide sorolom még, hogy az egyik misztikusnak tűnő fontos karakter szerepe és motivációja nem lett egészen érthetően elmesélve.
Ám ezen néhány kisebb hiányosságon gyorsan átlépve fejet hajtok a szerző hatalmas és alázatos munkája előtt.
Az igényes és elgondolkodtató olvasmányok kedvelőinek ez egy remek csemege.


Trux Béla: Akkon ostroma

Trux Béla: Akkon ostroma

Az ostrom, amely eldöntötte a keresztes háborúk sorsát. A Mennyei Királyság romokban, a hódító Európa csaknem teljesen kiszorult a Szentföldről. Jeruzsálem, Tripolisz és a többi nagyváros mind elesett, egyedül Akkon áll még ellen a szultánnak. A védői tudják: ha ők veszítenek, a kisebb települések képtelenek ellenállni a túlerőnek. A szolgasorba taszított Tristan von Zorn a véletlennek köszönhetően ismét lovagi rangra emelkedik. Guillaume de Beaujeu nagymester kegyeltjeként betekintést nyer a templomos rend misztériumaiba, és hamarosan az események sűrűjében találja magát. Nem sejti még, hogy számára a vártnál is több fájdalmat hoz a háború. Múltja utánanyúl, és Tristan válaszút elé kerül: becsület és a hősi halál vagy élet és szerelem. De képes-e élni úgy, hogy feladja elveit? Al-Asraf Khalil, Egyiptom mameluk szultánja 1291 márciusán teljes haderejével Akkon városa ellen indul, hogy egyszer s mindenkorra elűzze az európai hadurakat a Palesztin partvidékről. Ha Akkon elesik, minden elveszett.

Hirdetés