Frank_Spielmann I értékelése


>!
Frank_Spielmann I
Krasznahorkai László: Sátántangó

Jó könyv. KL-nek gondolom van legalább két korszaka, az elsőhöz tartozik ez meg az Ellenállás, a másodikhoz meg biztos a keleti könyvek, pl. a Seiobo. Ez egy Móriczon és Kafkán nevelkedett szerző műve (ez persze leegyszerűsítés és túlzás, de igen pontos). Adott egy kisváros, sőt, itt egy városon kívüli sáros, koszos telep, egy kocsmával meg egy bolttal, és megkeseredett, magyar emberekkel. Annyira magyarok, hogy valószínűleg bármilyen nemzetiségűek lehetnének, és csak azért érzem őket magyaroknak, mert én is magyar vagyok, meg a nevük is magyar. Ha japán lennék, azt mondanám, tipikus japánok. Szóval kisváros, nyomor (főleg megnyomorított lelkek), és mindez egy kafkai Möbius-szalagban, sátántangót járva. Mi az a sátántangó? Talán az, hogy minden megváltó csaló. Az a tánc, amikor elindulsz valamerre, és ugyanoda jutsz, mint ahonnan elindultál, csak nem veszed észre.

Ennél azért sokkal sokrétűbb a regény, hála például annak a technikának, hogy szinte minden fejezet egy másik szereplő szemszögéből van megírva, kívülnézetből, ironikus realizmussal. (Ez az Ellenállásban is megvan, a Seiobóban meg persze hogy, de ott a fejezeteket csak témájukban kapcsolódnak, nem történetükben.) Minden szereplőben tisztességesen elmélyülünk, nekem a legmegrázóbb ezekből Estike története volt. Aki olvasta, tudja, miről van szó, aki nem, annak hiába magyarázom. (Mintha ezt a mondatot leírtam volna már korábban.) A két fő alakunk Irimiás és Petrina, de főleg Irimiás a lényeg, a neve mintha egy ószövetségi prófétáé lenne, és maga az alak is ilyen, a kisemmizettek szemében, akik nem veszik észre, hogy már korábban is Irimiás semmizte ki őket. Nem érdekel, ha spoiler, ez nem az az izgulós könyv, hogy jajmilesz. Maga a csalódás, valami kiábrándulás mindenből, ami a fönt említett Móricznál is megvan, hasonló erővel, ledönti az embert a lábáról, ahogy a megváltás ígéretére mindenüket tönkretevő, elvakult embereket is. Aztán jön a még nagyobb csalódás, az olvasó számára: a csalódottak hirtelen új reményre kapnak, mert hisznek a prófétájuknak, aki igazából, mint az utolsó fejezetből kiderül, csak egy mocskos kis spicli, amilyenből tizenkettő egy tucat volt a 80-as években is. Egy senki, egy nímand. Van stílusa, azt meg kell hagyni. De ennél több van a könyvben, benne van valamiképpen a szabadság és a megváltás igazi ígérete is (szerintem Estike történetében, de ha valaki ezt nem érzi annak, neki is ugyanúgy igaza lehet). Szóval KL egyszerre végtelenül pesszimista és végtelenül optimista. Azt hiszem, a boldogsághoz kell egy rakás kiábrándulás, mert nyilván légváraktól nem leszünk igazán boldogok, csak akkor, ha tisztán látunk. De bölcsességből elég ennyi. A könyv bölcsebb ennél a mondatnál. Aki nem adja föl az első oldalak után, annak talán tetszeni fog.

1 hozzászólás

Krasznahorkai László: Sátántangó

Krasznahorkai László: Sátántangó

"…. a regény tere újra egy világ, és… ez a világ – alakjai által – dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig.
… A Sátántangó korszakalkotó mű."
Radnóti Sándor

„Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek… A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta… Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika.”
Balassa Péter

Hirdetés