Timár_Krisztina ISP értékelése


>!
Timár_Krisztina ISP
Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

Ajj, hát ez a buddhista Quo vadis? :) Csak tömegmészárlás nélkül.
(Ezt gondoltam ki a leendő értékelés első sorának, amikor a regény kétharmadához értem. Akkor már határozottan úgy éreztem, hogy a dán szerző nemes versenybe bocsátkozott a tizenegy évvel korábbi lengyel regénnyel.)
Nagyon szép könyv ez, Nobel-díjat is kapott a szerző, úgyhogy nem értem, Sienkiewicz könyvével ellentétben miért nem adták ki a II. világháború óta újra magyarul. Előtte bezzeg több kiadást is megért.*

Nem tudom eldönteni, hogy azért-e, mert Sienkiewicz jobb író lenne Gjellerupnál. Tény, hogy a Quo vadis? monumentális történelmi tablót nyújt, egy-két egysíkú, de még több összetett és izgalmas figurával – Gjellerup könyvéről ugyanezt nem lehet elmondani. Az összes szereplő egysíkú, gyakorlatilag mesefigurák egy jól kitalált, ám a szó klasszikus értelmében nem kifejezetten „izgalmas” történetben. No de nem is pont ugyanaz a célja Gjellerupnak, mint Sienkiewicznek, és nem is olyan „látványos” történelmi korral dolgozik. Indiában senki nem akarta Buddha követőit oroszlánok elé vetni.

A kor: Buddha öregkorának ideje. A cselekmény: két beavatódás története, a regény felénél egész ügyesen összeillesztve. A főszereplők: egy férfi és egy nő (Kámanita és Vaszitthi), két szerelmes, akik különböző utakon, különböző próbatételeken át jutnak el ugyanahhoz az igazsághoz.** Közben csodálatos indiai tájakon járnak, találkoznak pazarlással, galádsággal, hatalomvággyal, rablóbandával, bosszúval, megtért bűnössel, a szútramagyarázatok jóindulatú (és ettől nem kevésbé vicces) paródiájával – mindennel és mindenkivel, ami egy kalandregényhez csak kell. És hát persze magával Buddhával is. :)
spoiler

Vagyis itt nem az volt a cél, mint Sienkiewicz esetében, hogy korrajzot kapjon az olvasó, hanem a címben megjelölt zarándokút(ak) ábrázolása. Ahhoz meg a sablonalakok passzolnak jobban. Ezt el kell ismernem, hiába hiányzott nekem olvasás közben az az élmény, amelyet egy Petronius, egy Chilon, egy Euniké nyújthat. :( spoiler A kort, a buddhizmus hatásának kezdeteit tényleg nagyszerűen ismerte Gjellerup, magát ezt a vallást és filozófiát is,*** és a meséiket is felhasználta a regény megírásához.

Amitől nagyon Quo vadis?-os lett: az egész regényt az első szótól az utolsóig mindenestül átitatja a vallás; a lány húzza maga után a fiút a megtérés útján; spoiler
Úgy általában sokszor volt olyan érzésem olvasás közben, hogy bár Gjellerup a buddhizmus népszerűsítését tűzte ki céljául, azért ahol tudta, európai ízléshez idomította a cselekményt, a jellemábrázolást, a stílust, hogy a mi fülünknek ismerősebben csengjen és könnyebben befogadhatóvá váljon a történet. Sikerült is neki – nekem tetszett a könyv.

A fordítás pedig igazán gyönyörű. Baktay Ervin tényleg mindent beleadott ebbe a szövegbe. Az ő neve eleve garancia arra, hogy a vallási szakkifejezések és az ókori indiai irodalomra való hivatkozások mindenestül a helyükön legyenek, de hogy ekkora költő volt, azt tényleg nem gondoltam volna.

* Nagyon sok nyelvre lefordították a maga korában. Nézem az Amazont: az angol fordítása rendszeresen újra megjelenik. Pedig már gyanakodtam, hogy azért nem olvassák, mert tömegmészárlás híján nem lehetett belőle hollywoodi szuperprodukciót csinálni. Saját hazájában viszont gyakorlatilag elfelejtették – legalábbis a Wiki szerint.
** Nem is igazán értem, miért csak Kámanita szerepel a címben, mert Gjellerup vigyázott, hogy kb. ugyanakkora teret szenteljen mindkettejük megtérésének. A regény első felében Kámanitáé a szó és a tér, Vaszitthi csak mellékszereplő, a regény fele után viszont Kámanita háttérben marad, Vaszitthi lép előre, és ő kapja meg a szót is.
*** Legalábbis a fordító, Baktay Ervin ezt írja, és ha valakinek, hát neki el is lehet ezt hinni. :)


Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

Karl Gjellerup: A zarándok Kámanita

Gjellerup legendás regénye, »A zarándok Kámanita«, a buddhizmus gondolatát és a régi India életét ismerteti meg velünk.
Manapság a Nyugat fokozódó érdeklődéssel fordul a távoli Kelet, elsősorban India felé. A legkiválóbb gondolkodók a Kelettől remélik azt a szikrát, mely a Nyugat teóriákba fulladt filozófiáját új lángra lobbanthatja; a művészet már régóta felvette a keleti hatásokat; az írók és költők pedig nemcsak témáért, de belső tartalomért, ideákért is elzarándokolnak gondolatban India földjére…

Hirdetés