just_aGirl értékelése


>!
just_aGirl
Jo Nesbø: Kísértet

A kötet olvasása közben azon gondolkodtam, hogy miért tetszik az egyik Nesbo könyv jobban, mint a másik, hiszen az összes művét ugyanazon a magas színvonalon írta. A szerző sokféle szemszögből járja körül a bűn fogalmát. Minden egyes könyve után úgy gondoltam, hogy ennél többet, jobbat, újabbat már nem lehet kitalálni, és mégis… Számomra az teszi mégis különbözővé a műveket, hogy hogyan tudom kezeli az felvetett témakört, mennyire taszítanak-vonzanak, egyáltalán megérintenek-e az események valamilyen formában, legyen az akár pozitív, akár negatív érzés. A kábítószer fogyasztás és kereskedelem engem nem hoz lázba, de Nesbo előadásában fel sem háborított annyira, hogy mélyen megérintsen. Attól függetlenül, hogy Harry Hole karaktere kimondottan emberire sikeredett, és ennél fogva messze áll a tökéletességtől valamint rendkívül életszerű érzelmekkel és motivációkkal rendelkezik, ebben a részben kicsit jobban szerettem volna az igazságos szuperrendőrt tisztelni személyében. Ennek ellenére ezt a kötetet is remekműnek tartom!

2 hozzászólás

Jo Nesbø: Kísértet

Jo Nesbø: Kísértet

Nyár. Harangzúgás. Egy fiú, Gusto, a konyha padlóján fekszik egy vértócsában. Az élet lassan elszáll belőle, s ő sorra veszi mindazon eseményeket, amelyek ide vezettek. Az analízis pontos és kegyetlen. Ősz. Harry Hole, a norvég rendőrség egykori nyomozója három év távollét után visszatér Oslóba. Felkeresi egykori felettesét, hogy engedélyt kérjen tőle egy ügy felderítésére. Csakhogy az esetet már lezárták. A fiatal narkóst, Gustót egy cimborája lőtte agyon, mert összekaptak az anyagon. Egy olyan anyagon, amely a heroin uralmát megtörve, villámcsapásszerűen hódította meg a várost. Harry ennek ellenére nem tágít, s eléri, hogy meglátogathassa a börtönben a Gusto meggyilkolásával vádolt srácot. Mégpedig azért, mert a cellában saját múltjának egy darabjával van találkozója. A nyomozás, amelybe Harry magányosan belevág, nehezebb s fájóbb, mint bármelyik hivatalból felgöngyölített ügye volt. S közben mindenfelől kísértetek veszik körül. A sajátjai és az is, amelyik a várost járja. Az alak, akiről senki sem tudja kicsoda, hogy néz ki, s aki megfoghatatlan, akár a szél

Hirdetés