Szilmariel értékelése


>!
Szilmariel
A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva

Még mindig túl ideális a Holdárnyék világa, és bár sötétül egy kicsit, attól még mindig kevésbé lett számomra realisztikus hatású.
Az E/3-as elbeszélési mód továbbra is jó ötlet, mivel ha Amy gondolatait kellett volna ebben a részben hallgatnom, az kissé idegesítő lett volna. Bár attól még az volt, jórészt. Ugyanis oké, gyászolta a nővére halálát, bezárkózva a szobájába, szinte éheztetve magát, folyton bőgve, a szüleitől, sőt még az ikerbátyjától, Garytól (aki láthatóan az értelmesebb, talpraesettebb, az meg hogy kicsit kocka meg pont jó) is szinte totál elzárkózva. Ez nem egy erős lány ismérve, mert a gyász még érthető, de sajnos, attól, hogy meghal egy szeretted, még nem áll meg az élet. Ha meg meggyilkolták, akkor talán a bosszúnak kéne az elsőnek lennie. De Amynél nem az, ahogy én látta. Inkább önmagát sajnálja, önző módon gyászol és cselekszik többször is a későbbiekben. Bár megfogan benne persze a bosszú gondolata, de csak ilyen néha-néha feltörő gondolatfoszlányként, amikor nekiáll cselekedni impulzívan és sajnos nem éppen a megfelelő dolgokat. Ha az én testvérem ölték volna meg, csakis a bosszú járna a fejemben, totál céltudatos lennék és persze megtanulnám hogy legyek ravasz. Mert ebbe a lányba egy csepp ravaszság sem szorult, még sokszor azt se látni, hogy olyan nagyon okos lenne a felelőtlen és néha értelmetlen cselekedetei alapján. Ha már bosszúállás a téma, akkor ajánlanám a Monte Cristo grófját, amiben a főszereplő tényleg nagyon céltudatos. Egyébként olvastam már olyan mangát is, ahol szintén céltudatosabb volt a főszereplő bosszú terén, pedig okosnak és ravasznak ő se volt nevezhető, de legalább eltökélt volt.
Viszont a többi szereplővel sem jobb a helyzet, legalábbis a tinik terén, mert bár egy kicsit jobban megismerjük őket, és némelyikük szimpatikus is, mint pl. Kim, Will. Lea is szimpatikusabb, őt sajnos viszont elrontja az Amy-vel való barátsága egy idő után.
Inkább a felnőtt szereplők között található kedvelhetőbb karakter pl. az igazgató. Amyék szüleinek viselkedése nagyon karakteridegen (igaz itt sok karakteré az) még, mivel ha az apja az elfek királya, akkor hogy nem képes a saját lányának parancsolni, vagy ha nem is parancsolni, de legalább értelmesebben megnevelni őt. Mert így mondhatni a gyerek rángatja a szülőt (ami szégyen is egy egész népet és seregeket irányító uralkodótól), ami sosem jó, és nem mellesleg elkényezteti a lányát.
A szerelmi szálakat meg inkább hagyjuk.
Elfmitológiából többet vártam volna. Konkrétan számomra azok voltak az izgalmas, amikor végre szó volt egy kicsit az elfek kultúrájáról, történelméről. Az óangol részek kifejezetten érdekesek voltak, sőt még a kvízez jelenetek is azok voltak. A kardtáncos részek kifejezetten tetszettek, jöhetett volna belőle több is. Az meg amikor végre egy kis bepillantást nyerhettünk a felnőttek megbeszélésébe, az egyik kezdődő csatába, számomra érdekesebb volt, mint hogy mi történik a tinikkel az iskolában vagy a koncertjeiken. (Ashley kedvenc bandája miatt meg egy piros pont tőlem.) Az egyébként ismét jó ötlet volt, hogy a fejezetcímek úgy nézzenek ki, mintha számcímek lennének, bár a fejezethosszúságoknál az oldalszámok és a „zeneszám” időmutatói lehettek volna szinkronban. Jobb lenne, ha kicsivel több kitekintést mutatna a felnőtt elf világban zajló dolgokba és több véres, durva részt is beletehetne.
A jóslatos dolog is egész jó volt, és remélem, hogy a kiválasztott marad, akit az író bemutatott most annak, mert az nagyon klisés lenne, ha mégis kiderülne, hogy nem ő az. Bár az rejtély, hogy a felnőttek miért nem gyanakodtak rá is, mint jelöltre, többek között.
A másik rejtélyes dolog az számomra, hogy a sötételfek, igaz hogy külsőre kamaszkorúak, de már 50-70 év körül járnak és az ő memóriájukat nem törölték folyton, mint a sötételfekét (vagy mint a kardtáncosokét), akkor miért nem viselkednek érettebben, hisz sok évnyi tapasztalat áll mögöttük? Ez is kissé fura volt számomra.
Írásmódilag látszik, hogy fejlődött az író, mivel már több a leíró rész benne, így kevésbé olyan mint egy filmszerű Dan Brown mű. De hitelesebb (kevésbé karakteridegen) karakterépítés és valósághűbb sztori és történetvezetés terén még van még hova fejlődnie.
Tehát bár mutat némi fejlődést a sorozat, és gazdagodott több pozitívummal, de sajna a karakteridegenségek, a tini szereplők viselkedése, főleg Amy-é (tényleg nem nekem valóak már a YA regények, egyszerűen kiöregedtem belőlük) és más egyéb történeti dolgok miatt igazából ugyanolyan szintén van, mint az 1. rész.
Áldásos lenne, ha főhőseink (miután kicsit megemberelték magukat) kiszakadnának egy kicsit az iskolai és zenés környezetből és pl. elmennének Írországba nyomozni, vagy csak simán egyéb hasznos dolgokat tanulni (pl. harcolni, varázsolni, stb.) és végre dolgozni azon, hogy erősebbek legyenek, főleg Amy és persze Gary is, és akkor talán elkezdhetik már tervezni a bosszúállást is. A klisés (és várható) világmentésen kívül persze, amire gondolom majd úgyis sor kerül.


A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva

A. M. Aranth: Acorenu – Kiválasztva

Amy világa szilánkokra tört.

Azok árulták el, akikben feltétel nélkül megbízott: saját szülei és barátai gázoltak a lelkébe. Egyes bűnökre nincs bocsánat.

Amy Soleil – vagy ahogy egyesek ismerik, Amaranth – azonban erős lány, aki nem fogadja el a vereséget. Tudja, hogy ennyi hazugság és árulás közt csak magára számíthat.

Miután beköltözik a Moonshadow kollégiumába, Leával veszélyes nyomozásba kezd: bármi áron meg akarja tudni, ki állhat a karácsonyi bálon bekövetkezett tragédia mögött, hogy bosszút állhasson rajta. Kutatása során azonban olyan ősi próféciák szövegére bukkan, amelyek szerint a Köd-démon születése mindössze egy apró előjele annak a mindent elsöprő pusztulásnak, amely az egész világot fenyegeti. És csak egyvalaki állhat a sötét áradat útjába. Az, akit a jóslatok így neveznek: Acorenu. Kiválasztott.

Azonban nem csak Amy és társai igyekeznek megtalálni a megjövendölt hőst. A nyomában járnak a fény és az éjszaka gyermekei, a Modeus Carva, és egy titokzatos szekta, a Fagy harcosai is.

És miközben Amy barátaival a Kiválasztottat keresi, óriási seregek sorakoznak fel egymással szemben, hogy megvívják öldöklő háborújukat, amely végleg eldönti: a fény vagy a sötétség népe örökli-e meg a végidők előtt álló világot.

Hirdetés