Sapadtribizli értékelése


>!
Sapadtribizli
Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

Szerettem ezt a könyvet, bár helyenként túl fájdalmas volt az olvasása a számomra nagyon aktuális témája miatt… (Éppen ezért sokszor nem tudtam irodalomként olvasni, hanem kórházi jelentésként…)
Nagyon szerettem a szereplők sokszínűségét, hogy tényleg, akármilyen múlttal, jellemmel, társadalmi helyzettel rendelkezik az ember, a halál mindenkire vár… Mikor ennyire ki vannak élezve a helyzetek, akkor természetesebb, hogy az ember gondolkodik, újraéli az életét, mint a haldoklók, és megküzd az élet nagy kérdéseivel, hogy Miért?, Minek?, Mi? – miközben mindig, mindenkor haldoklik az ember, és kár, hogy nem tesszük fel éppen ezért gyakrabban magunknak ezeket a kérdéseket…
A történelmi háttér is eszméletlen izgalmas volt! Bár első éveimet a kommunizmusban éltem le, mégis mellbevágott most az újra-szembesülés az akkori (számomra) érthetetlen, kegyetlen világgal… Nagyon szerettem a filozofikus, politikai, stb. vitákat, hogy Tolsztoj olyan jelentős szerepet játszik ebben a könyvben spoiler; ugyanakkor rájöttem, hogy szomorúan kevesett tudok az orosz forradalomról, és feltétlenül pótolnom kell a hiányosságaimat.
Sok dolog kavarog még bennem… Le kell ülepedjenek ezek, úgy érzem, ahhoz, hogy tisztább képet kapjak erről a regényről.
Addig is, mindenkinek ajánlom!

3 hozzászólás

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

Alekszandr Szolzsenyicin: Rákosztály

1955 márciusában vagyunk valahol Közép-Ázsiában, egy kórház rákosztályán. Ide érkezik meg a belügyes Ruszanov (aki viszolyogva fekszik be a „közemberek” közé, és az az elve, hogy „mindenki bűnös, ha megvakarjuk”) és Kosztoglotov, aki az egyetemről a háborúba került, onnan a Gulagba, s szabadulása után most még a rákkal is meg kell küzdenie.

A rákosok kórtermében a szovjet társadalom jellegzetes képviselői fekszenek: egyesek, a hatalom kiszolgálói félnek a lassanként beinduló változásoktól, a személyi kultusz leleplezésétől, mások reménykednek, hogy igazi olvadás kezdődik, s az ország testéről visszahúzódik a rákos burjánzás: a táborok, a sztálinizmus, az embertelen diktatúra. S közben csodás gyógyulásról álmodoznak – talán az orosz népi gyógyászat, a nyírfagomba segíthet, ha a „hivatalos” orvosoktól már nincs mit várni.

A Rákosztály sok szempontból önéletrajzi mű. Maga Szolzsenyicin 1953-ban szabadult a lágerbõl, s utána Kazahsztánban jelöltek ki neki kényszerlakhelyet. Két év múlva a taskenti kórházban rákos daganatot diagnosztizáltak szervezetében. Élet és halál között lebegett, de legyőzte a betegséget, s úgy érezte, azért maradt életben, hogy beszámoljon a lágerlakó milliók szenvedéséről.
A Rákosztály-beli Kosztoglotovban saját életének ezt a pár évét írta meg: küzdelmét a súlyos betegséggel, s küzdelmét azért, hogy a lágerben töltött évek után értelmet találjon életének.

1968-ban a The Times irodalmi melléklete jelentette meg először a Rákosztály néhány részletét, amely Oroszországban (mint ahogy nálunk, Magyarországon is) csak a kommunista rendszer összeomlása után jelenhetett meg.

Hirdetés