Algernon +SP értékelése


>!
Algernon +SP
Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn Önéletrajz 19 éves koromig

Vannak dolgok, amiknél nincs szükség arra, hogy véleményt alkossunk, nem kell őket szépíteni, vagy még inkább árnyalni. Elég csak a puszta tényközlés, egy egyszerű memoár, objektíven, minden sallangtól mentesen. És a szíved szakad meg. Egyike a legdepresszívebb könyveknek, amiket olvastam mostanában.
Frank szenvtelenül meséli el élete majd' első két évtizedét, és minden oldalon csak felteszed magadnak a kérdést, hogyan is sikerült mindezt túlélnie? Olyan lehangoló nyomorról kapunk érzékletes leírást, mely valamilyen módon nem taszít, bár rettentő módon elborzaszt, ugyanakkor mégsem tudod letenni a könyvet, együtt sírsz és nevetsz a többiekkel.
A könyv nemcsak azért szívszorító, mert igaz és így megtörtént, hanem mert fejbevág minket mindazzal a valósággal, ami milliók mindennapjait jellemezte a 2. világháború idején. Franket is a túlélési ösztöne vezeti át a nehéz pillanatokban, és bámulatos az a lelkierő, amivel tanúbizonyságot tesz már kisgyermekként, vagy rácsodálkozik a világra. Sokszor elgondolkoztam azon, én mit tettem volna ugyanebben a helyzetben. Vagy milyen természetesnek veszek mindent. Mert bár nem lenne tanácsos egyik napról a másikra otthagyni az állásom, de a boltba bemenve a kenyeret ki tudom fizetni a péknek, és szerencsére soha nem tapasztaltam még meg a napokig tartó éhezést, vagy ha egyszerűen nincs mit enni. És közben meg bosszankodok olyan apróságokon, hogy elfelejtettem pl. kávét venni, vagy kiöntöttem a reggeli teát.

Frank története még sokáig motoszkált a könyv becsukása után is a fejemben. Érthetetlen már megint, miért nem olvastam el akkor rögtön, amikor évekkel ezelőtt kiszúrtam a könyvet.

és az első Várólistacsökkentős könyvem 2015-ben, amit olvastam, és az elmúlt 4 évben, amióta beneveztem

2 hozzászólás

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

Frank McCourt: Angyal a lépcsőn

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Amikor visszapillantok a gyerekkoromra, nem is értem, hogyan éltem túl. Természetesen nyomorúságos gyerekkorom volt – a boldog gyerekkor egy hajítófát sem ér. A szokványos nyomorúságnál persze rosszabb a nyomorúságos ír gyerekkor, de még ennél is sokkal rosszabb a nyomorúságos ír katolikus gyerekkor”
Így kezdődik Frank McCourt regényes memoárja, melyről amerikai méltatója a következőket írta: „McCourt sajátosan lírai és sajátosan ír hangja többek között James Joyce-ot idézi. Ugyanolyan elragadó és ugyanolyan jókedélyű. De ahogy McCourt és társai a nyomorral küzdenek, abban van valami bátor drámaiság, ami közelebb áll a mi korunkhoz. Ezek az emberek soha nem merülnek el az önsajnálatba (nem engedhetik meg maguknak), soha nem vész ki belőlük a tűz. McCourt nevét csupa nagybetűvel fogják beírni az emlékiratok nagy könyveibe.” Frank McCourt a világválság sújtotta Brooklynban látja meg a napvilágot, frissen Amerikába emigrált, ír szülők gyermekeként, majd az írországi Limercik nyomornegyedeiben nevelkedik. Édesanyjának, Angelának nincs miből ennivalót vennie a gyerekeinek, mivel az apa, Malachy csak nagyritkán dolgozik, s ha igen, akkor is elissza amit keres. A léha, felelőtlen és megbízhatatlan apa csupán egyvalamit tud nyújtani gyermekének: a történetet, a mesét. Franknek az életet jelentik apja meséi Írország megmentőjéről, Cuchulainről, és az Angyalról, aki a kisbabákat hozza az édesanyjának. Talán a történeteknek, a meséknek köszönhető, hogy Frank túléli a viszontagságokat. Pelenka helyett rongyokba bugyolálva, egy disznófejnek könyörögve a karácsonyi vacsoráért, az út szélén lehullott széndarabok után kutatva tűrni a nyomort, az éhezést, a rokonok és a szomszédok közömbös kegyetlenségét – azért él, hogy elmondhassa a saját meséjét, ékesszólóan és megbocsátón.

Hirdetés