vicomte P értékelése


>!
vicomte P
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Úgy tizenegy éves lehettem, amikor a könyvtárban az ifjúsági könyvek polcai közül már át mertem kalandozni a felnőtteknek szánt krimik és sci-fik közé, és mivel sci-fi-ből – főleg olyanból, ami akkortájt tetszett – elég szűkös volt a felhozatal, ezért úgy 5-6 évig olyan mennyiségű krimit és kalandregényt olvastam, hogy azóta csak elvétve támad gusztusom ilyen zsánerű könyvre.
Kivéve, ha történetesen sci-fi, vagy fantasy háttér előtt zajlanak az események.

Úgy máris rögtön nagyobb bennem a lelkesedés, és Asimov Elijah Baley krimijei, Harry Harrison Acélpatkány történetei, vagy épp Jack Vance gátlástalan Ravasz Cugeljének hányattatásai igen gyorsan a kedvencemmé váltak.
És most Locke Lamora is belépett ebbe az exkluzív klubba.

A regénynek három fő szála van: az első egy pofátlanul nagy ívű szélhámosság, amelybe Locke Lamora bandája több hónapnyi előkészület után a regény kezdetén vág bele. A terv elég csavaros: spoiler Egészen addig simán halad is a nemes rászedése, míg a város egész alvilágának uralmára törő titokzatos Szürke Király nem kezd el egészségtelen módon érdeklődni a hőseink viselt dolgai iránt, és nem vonja be őket az általa kezdett kegyetlen leszámolássorozatba.
Ez a második szál egy klasszikus maffiatörténet: véres hatalomátvétel, egy éveken át érlelt, s végül hidegen tálalt vendetta, amely során a Szürke Király egy felbérelt mágus segítségével számol le azokkal, akik az útjába merészelnek állni.
A harmadik szálon a város biztonságáért felelős Pók kapcsolódik be az eseményekbe, akinek köreit érthető módon mind az egyre pofátlanabb Úri Csirkefogók, mind az alvilággal kötött félig-meddig hivatalos alkut veszélyeztető Szürke Király is egyre inkább zavarják.
A három szál közül egyértelműen a maffiatörténet a leghangsúlyosabb és annak az eseményei határozzák meg a könyv történeti ívét.
A véres leszámolástörténet ellenére sem menthetetlenül komor a könyv hangulata, mert az Úri Csirkefogóknak (és nyilván az írónak is) remek, bár eléggé cinikus humorérzéke van, és a többi szereplő sem megy feltétlenül a szomszédba egy-egy szellemes, és ahol a helyzet úgy kívánja, hát trágár riposztért.
A szereplők jól kidolgozottak, hihetőek és számtalan hibájuk mellett is szimpatikusak maradnak, még akkor is, ha az Úri Csirkefogók közül igazán mélyen csak Locke Lamora és Jean Tannen figuráját ismerhetjük meg.

A történet, a karakterek és a stílus már önmagában is kerek élményt adna, de az események hátterében felsejlő világ (tisztán látszik, hogy az író fejében ott vannak a részletek, még akkor is, ha az olvasó egyelőre csak villanásokat kaphat el a nagyobb képből), és a regény egyetlen helyszíne, a málladozó és mocskos, leginkább a reneszánsz Velencére emlékeztető Camorr városa is megérne még néhány misét.

S ha azt a misét a tizenharmadik isten önjelölt papja, Locke Lamora, celebrálná, hát én bizony beülnék és áhítattal hallgatnám a szavait. :P


Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai

Camorr városa épp olyan, mint középkorunk Velencéje – leszámítva furcsa és felkavaró épületeit, melyeket egy ősi, idegen faj emelt, az árnyékukban megbúvó méregkeverő fekete alkimistákat és a mindenki által rettegett varázslókat. Ebben a városban él az ifjú Locke Lamora, aki csak annyiban emelkedik Camorr több százezer lakója fölé, hogy bármelyiküket bármikor képes becsapni művészetté fejlesztett szélhámosságával.
Senki sem sejti, hogy a legendás Camorr Tövise, a legyőzhetetlen kardvívó, a szegények barátja, a mestertolvaj, akinek a falak sem jelentenek akadályt, nem más, mint a jellegtelen külsejű, a víváshoz alig értő Locke Lamora. és bár valóban a gazdagoktól lop – hiszen ki mástól lenne érdemes? –, a szegények soha nem látnak a zsákmányból egyetlen rezet sem. Locke ugyanis kizárólag saját magának, valamint szorosan összetartó csapatának, az Úri Csirkefogóknak dolgozik.
Camorr ősi városának szeszélyes és színes alvilága az egyetlen hely, amit a tolvajbanda tagjai valaha otthonukként ismertek, ám most egy titokzatos háború darabokra szaggathatja ezt a világot. Locke és barátai gyilkos játszmába keverednek, és hirtelen a puszta létükért kell küzdeniük…

A „Locke Lamora hazugságai” mesterien ötvözi az urbánus fantasy gazdag képzelőerejét a kalandregények könnyedségével, szórakoztató és nemegyszer megrázó élményt nyújtva az újdonságra vágyó olvasóknak.

Hirdetés