Timár_Krisztina ISP értékelése


>!
Timár_Krisztina ISP
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

A fülszöveg nagyon egyszerű, szinte sablonos történetet ígér. Egzotikus közegben. A regény sok minden, csak nem egyszerű és nem sablonos. Ami pedig az egzotikumot illeti…
…számomra az volt olvasás közben a legkeservesebb, hogy sok-sok elemét minden további nélkül be tudtam helyettesíteni általam ismert történelmi eseményekkel. Mert szomorú, de könnyű munka olyan szörnyűségekről olvasni, amelyek tőlem több ezer kilométerre estek meg, és ott is maradnak. De az embernek a torka összetapad, és fulladozni kezd, ha úgy érzi, hogy olykor Malajziában is „rólunk szól a mese.”

Pedig azt, hogy egy ilyen könyv olvasásától közelebb fog jönni az a sose látott-hallott idegen kultúra, azt tudtam már azelőtt, hogy kinyitottam volna a könyvet. Soknemzetiségű, soknyelvű, sokkultúrájú ország Malajzia, amelyhez egyaránt ragaszkodik a városban élő, iszlám vallású maláj, a törzsi társadalomban élő dzsungellakó maláj és a hajdani kínai bevándorlók nyomokban buddhista ük-ükunokája is, aki régen nem tud kínaiul, felnőttként tanul meg malájul, viszont anyanyelvi szinten beszéli a brit gyarmatosítók nyelvét. Akik közül egy sem válik szereplővé, de nyilvánvalóan vannak közöttük, akik otthonuknak tekintik a földet, amely már nem gyarmat többé. És akkor még nem is beszéltem a dél-afrikai családról, amely szintén a brit gyarmatosító hadsereg elől menekült Malajziába, és híven őrzi afrikaans anyanyelvét.
Mindenki az önazonosságáért küzd, mindenki meg akarja őrizni önmagát, és a főszereplők többnyire még arra is törekszenek, hogy a többiekkel békében éljenek. A baj „csak” az, hogy az önazonosság nem képzelhető el emlékezet nélkül – ezek az emberek pedig felejteni akarnak. Nagyon.
Mert ebbe az egész lecsóba belecsapott a II. világháborús japán megszállás meg az azt követő (udvarias megnevezéssel) szükségállapot, amikor hol a kormány ölte a kommunista felkelőt, hol a kommunista felkelő a kormány (vélt vagy valós) híveit, de leginkább a polgári lakosság szenvedett, mint mindig.
A regény pedig úgy van megírva, hogy az összes főbb szereplőnek, így vagy úgy, ehhez az időszakhoz kötődnek a legmeghatározóbb emlékei. Súlyosabb esetben pont azok, amelyektől az illetőnek a személyisége kialakult. Senki sincs évtizedekig gennyedző lelki sebek nélkül, és még szép, hogy senki sem ártatlan. (Hogy a főszereplő kínai nő, Jün-Ling, éppen jogász, az telitalálat. Nem is lehetne más.) És közben még az öregedéssel meg a betegségekkel is meg kell küzdeni.

Mindezzel együtt ez a regény nagyon, nagyon szép. Egyfolytában, elejétől végéig.
A múlékony szépség regénye. Azoké a művészeteké, amelyek hangsúlyozottan rövid ideig léteznek, nem az örökkévalóságra pályáznak. Ha megpróbálnák, akkor gyorsan jön egy bomba, és annyi. Állandóan visszatérnek a törékeny-gyúlékony papírra vagy selyemre festett, murvába rajzolt és rögtön eltörölt vagy emberi testre tetovált műalkotások, amelyek csak addig élnek, ameddig a hegyek fölött elfoszló köd. De (gyorsan múló) művészet van a kimondott szóban, a test mozdulataiban, lélegzetében, sőt az íj kezelésében is.
És persze ott a kert, mindvégig hangsúlyosan ott van a kert, az állandó változás helye, az utolsó Aritomo japánkertjei közül. Egyébről sincs szó a kerttel kapcsolatban, mint hogy meg kell őrizni, ehhez képest állandóan azt sugallja a szöveg, hogy a keletkezése pillanatától pusztul a kert…
…és ez nem is biztos, hogy baj. Bár attól még szomorú.

Minden, ami ebben a regényben feltűnik vagy elhangzik, egyszerre szó szerinti és jelképes. Amire a szereplők soha el nem mulasztják felhívni a figyelmet. Még a legbrutálisabb kegyetlenségre is jelképes-költői megnevezést találnak ki. A fájdalom okozása is lehet művészet, és ezek az emberek sokszor pontosan azt csinálnak belőle. A másik ember testét kihasználni lehet a háborúban is, lehet a szerelemben is, különféle módokon, akár annak beleegyezésével is.
És ez utóbbit ne csak a szerelemre tessék érteni! Ez talán a leggyilkosabb rétege a regénynek, bár, ami azt illeti, sajnos a legmegjósolhatóbb is. Már ha az embernek vannak ismeretei a saját kultúrája II. világháborús emlékeiről.

Aztán hogy jobb-e, ha az ilyen emlékeket elfelejti az ember…
…abba én már nem merek belemenni.

9 hozzászólás

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje

Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…

Hirdetés