Kkatja P értékelése


>!
Kkatja P
Paul Auster: New York trilógia

Nagyon szeretem Auster mesélőkéjét, ahogyan bánik a szavakkal, a cselekménnyel, ahogyan a szereplőinek osztja a kártyákat majd keveri-kavarja őket mágikus üstjében, hogy a végére csak kapkodjuk a kezünkben maradt elszakadt-elvágott szálakat, de hiába húzogatjuk, nem jutunk ki általuk az austeri labirintusból, amibe keveredtünk.
Viszont a lényeg, hogy nem hagynak érintetlenül a történetek, mert olyan gondolatisággal operál, amit muszáj nekünk is továbbgondolni és magunkra húzni kicsit, azonosulni velük, hogy meglássuk, mi is sül ki belőle, mi mit tennénk abban a helyzetben, amiről épp olvasunk.
Illúzió az egész, sok-sok elgondolkodtató anekdotával, mégis működik, mert a problémái létezőek, az elidegenedés, az önazonosságunk keresése vagy épp elveszítése, szerelem és önállóság közt feszülő ellentétek stb. mind érintenek valamilyen szinten mindenkit és kereshetünk rájuk egyéni válaszokat is az Ő lendületén felbátorodva.
A három kis történet, egy detektívregény alapjairól indítva, olyan szintekre juttatja el a szereplőket, melyek előre nem láthatóak, sőt a végére kicsit abszurdba is átfolynak, mert nem találnak kellő megoldást (vagy épp nem jó helyen keresik) az adott problémákra.

Ami nagyon tetszett még, ahogy Auster ki-kikacsint ránk egy-egy magáról szóló narrációval a történetekről, eképp is megvilágítva kicsit a történéseket és viszonyát a szereplőivel. pl. az Üvegvárosban Paul Auster magánnyomozót keresik telefonon és a főhős az Ő bőrébe bújva kezdi meg ténykedését.
vagy ebben a gondolatmenetben, amit A bezárt szoba történései közé (r)ejtett el:
„A három történet végső soron azonos, ha különböző tudatszinteken jelenítik is meg ugyanazt. Mindössze annyi történt, hogy jött egy pillanat, amikor már nem féltem többé szembenézni önmagammal, azzal, amiről ez a könyv szól. A többi már csak a szavakon múlott, és nekem nem volt más választásom, mint hogy vállalom őket, megyek, amerre vinni akarnak. Maguk a szavak ettől még nem szükségképpen fontosak. Régóta küszködöm, hogy elbúcsúztassak magamból valamit, s nekem valójában csak ez a harc a fontos. Ez alkotja az igazi történést, ez a szavak mögött lejátszódó küzdelem.”

Pont ezt adja nekünk is, szembenézhetünk önmagunkkal és megláthatjuk olyan rejtett részeinket is, amiknek esetleg még nem voltunk tudatában.

>!
Európa, Budapest, 2012
396 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794961 · Fordította: Vághy László

Paul Auster: New York trilógia

Paul Auster: New York trilógia

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Paul Auster (1947-) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a New York trilógiával. Ennek első darabja, az Üvegváros egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A Kísértetek című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. „Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál”- így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. „Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő- írja Auster.- Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte.” A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja – egyedül ő tudja –, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nemcsak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi – magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent – Auster-regények felé.