Ittimi78 értékelése


>!
Ittimi78
Jodi Picoult: Házirend

Körülbelül a könyv feléig azt hittem, kedvenc lesz.
Nem lett az, de tagadhatatlan, az író érti a mesterségét!

Ami tetszett:
A karakterek valami fantasztikusak. Tankönyvi példa lehetne arra, hogy lehet „megmutatni” egy szereplőt a viselkedése és a beszédfordulatai segítségével, ahelyett, hogy csak le lenne írva.

A történet középpontjában egy autista fiú áll (Asperger szindrómás), és a családja. Gyakorló szülőként néhány helyen el is sírtam magam a könyvön – leginkább az anya nézőpontoknál –, mert annyira hiteles. Az írónak sikerült megvilágítania, hogy milyen hatással van egy ilyen személy a szülőkre, a házasságukra, az esetleges testvérekre, osztálytársakra, tanárokra. Egy szóval mindenkire, aki az autista személy környezetében él.
Vagy követed, az ő igényeit és alkalmazkodsz hozzá, vagy naponta – százszor is -konfliktus van. Ami az autizmus súlyosságától függően lehet csak sírás, visítás, de dühkitörés, vagy katatón magába fordulás is.

Itt jutottam el oda, ami egy kicsit sántít a történetben: Jacob Asperger szindrómás autista. Ez az autizmusnak egy enyhe változata. Ezek a személyek okosak, és majdnem úgy viselkednek mint a „normális” társaik. A bajom az volt Jacob viselkedésével, hogy ha Aspergeres, akkor elvileg nem kellett volna többször olyan magába fordult állapotba süllyednie, amiből alig bírták kihozni. Jobban kellett volna tudni kezelnie. Hiszen pont ez az „erősségük”, hogy ők tisztában vannak azzal, hogy mi a „betegségük” és ez mivel jár. Tudják, felfogják, elemzik. Jacob sokszor mégis úgy viselkedett, mint egy súlyos autista.

A történet háromnegyedénél már néha sokalltam a visszaemlékezéseket, ami nem a cselekmény haladását szolgálta, hanem csak egy újabb „mutassuk meg, milyenek egy ilyen család napjai” események voltak.
A könyv ennél a szakaszánál teljesen feleslegesen tolta a végkifejletet és idegesített, mert hajtott a kíváncsiság, tudni szerettem volna, hogy mi történt végül is azon a szomorú napon.

Mindettől függetlenül nem tudok fél csillagnál többet levonni, mert zseniálisan megírt és felépített könyv. Lehetetlenség volt nem szeretni és nem aggódni a szereplőkért. Nagyon emberi, és szívhez szóló történet volt. :)

1 hozzászólás

Jodi Picoult: Házirend

Jodi Picoult: Házirend

Jacob Hunt nem átlagos tinédzser: Asperger-szindrómája van. Képtelen értelmezni a szociális jelzéseket, sehogy sem találja a helyét kortársai között, és még attól is retteg, ha egy másik ember szemébe kell néznie. A fiút semmi sem érdekli jobban, mint a bűntények felderítése. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, frászt hozva ezzel a vermonti kisváros rendőreire.
Amikor Jacob segítője, egy fiatal gyógypedagógus lány brutális gyilkosság áldozatává válik, fordul a kocka, és most a rendőrség jár Jacob nyomában. A fiú érzelemmentessége, üres tekintete és szokatlan reakciói pedig szinte felérnek egy beismerő vallomással…
Hogyan küzd meg Jacob és családja a betegséget övező félreértésekkel és előítéletekkel? Hogyan tud segítő kezet nyújtani egy anya, aki maga sem találja az utat a fiához, és egy kamaszodó öcs, aki sohasem élhetett normális életet beteg testvére miatt?

Jodi Picoult kíméletlenül őszinte regényéből megtudjuk, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak a családoknak, akik autista gyermekeket nevelnek – és közben éles kritikát kapunk az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről és a szenzációhajhász, megbélyegző kisvárosi társadalomról is.

A Házirend azonban krimiként is megállja a helyét, hiszen az első oldaltól az utolsóig végig kísérti az olvasót a kérdés: bűnös-e Jacob Hunt?

Hirdetés