Csakegylány értékelése


>!
Csakegylány
Carole Matthews: Nyári ábrándok

Barátnőm hívta fel a figyelmemet erre a könyvre. Őszintén szólva eleinte tartottam tőle, mert szerinte unalmas volt az eleje, és döcögve indul be a sztori. Ennek ellenére én kellemeset csalódtam benne, rögtön az elején megkapott a történet és el sem engedett a végéig. Szó mi szó, bőven rendelkezik cselekménnyel és váratlan fordulattal, persze azért kiszámítható is volt egyben, már ami a végét jelenti. Felüdülés volt az is, hogy ez a „softosabb” Ulpiusos könyvek közé tartozik, ahol nem káromkodnak annyit. Bírtam Petalt, nagyon cuki és vicces négyéves volt. Nellben az tetszett, hogy hajtotta az álmait és még akkor is képes volt felállni, mikor azt hitte, végleg padlót fogott. Tod és Jen nekem egy parányit unszimpatikus karakterek, főleg amiatt, amilyen szerepük volt (nagyrészt) a sztoriban. És Olly? Szívesen cserélnék bármikor Nellel, ha már úgy érzi, nem kell neki ez a remekbe szabott pasi :)


Carole Matthews: Nyári ábrándok

Carole Matthews: Nyári ábrándok

Mi van akkor, ha világéletedben többről álmodtál…?

Nell McNamara élete boldog: biztos állása van a helyi falatozóban, kedvese, Olly, imádja, négyéves kislányuk, Petal pedig tündéri, körülötte forog az egész világ. A falatozó renoválásra szorul, Nell pedig azonnal kapva kap az alkalmon, hogy kreativitását kiélje.
Az eredményen felbuzdulva, na meg legdrágább barátainak az unszolására Nell elhatározza, hogy saját vállalkozásba fog. Tüneményes kézitáskákat gyárt, amelyek rövidesen igen-igen kapósak lesznek.
Úgy fest, hogy Nell álmai egy csapásra valóra válnak! Azonban a sikernek ára van, és Nell hamarosan ráébred: rengeteg nehézséggel jár, hogy mindent megtarthasson…
Carole Matthews a Sunday Times bestseller írónője. Tizenkilenc könyve jelent meg eddig. Munkáit húsz nyelvre lefordították, a filmes jogokat Hollywood vette meg

Csupa móka, kacagás és szeretet.
Szívd magadba a napsütést a Nyári ábrándokkal!

Hirdetés