ppeva P értékelése


>!
ppeva P
Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Az eleje nagyon idegesítő volt, a közepe egész élvezhető, a végére meg visszajött az eleje. A könyvet csakis azért vettem kézbe, mert nemrégiben olvastam Jaap Scholten Báró elvtárs könyvét arról, hogyan élte meg, élte túl az erdélyi arisztokrácia a kitelepítést, kisajátítást, bebörtönzést, munkatáborokat, nyomorgást – szóval a romániai szocializmust. Érdekes és érdemes könyv volt, kíváncsi voltam arra, hogyan ír a saját történetéről egy fiatal írónő, aki több oldalról is része annak a világnak. De ez a könyv csalódás volt, érdekességből csak morzsákat kaptam, amikből nemhogy egy mozaikot, de egy kis puzzle-t se nagyon rakhatnék össze. Ez a könyv tényleg csupán ennyiről szól: egy fiatal újságíró „mesés” szerelembe esik a mesebeli herceggel, és elvonulnak újjáépíteni romjaiból egy mesebeli kastélyt, egy mesebeli életet. Pedig szólhatna sokkal, sokkal többről is. Talán igaza van Scholtennek: jönni kell egy idegennek, aki kellő távolságból nézi a történteket, és ő majd összegyűjti, megírja az utolsók emlékeit.
Ha valaki elég jellemző családi történettel rendelkezik, az hiába próbálja kicsit megcsavarni az életrajzát, mintha nem is magáról írna, folyton belezavarodik, hogy most az anyának írja meg az apát, vagy a dédmami jelmezébe bújtatja a dédpapit. Ezért is van teli minden olyan rész pongyolasággal, ahol bármi konkrétum kerülne elő (bár tény, hogy az ilyen részeket nem is viszi túlzásba). Történelmi adatokról, évszámokról, konkrét cselekményekről nem is beszélve. De ha ennyire ködösíteni akar, miért nem ír valami másról? Vagy írhatna egyes szám első személyben, hátha úgy jobban megbirkózna a szereplőkkel.
Szóval az eleje ezért idegesített.
A közepe simán csak felületes, locsifecsi, laza sztorizgatások, akár a Nők Lapjában folytatásokban is megjelenhetett volna. Az anekdoták, a lektűr stílus olvashatóvá, könnyű olvasmánnyá teszik. De a szálakat ott is nehéz összekötni, mindenki jön-megy, mond valamit, röppennek ide-oda, és arról beszélnek, milyen nehéz is ez. Nevek és történetek röppennek fel, annyira a felszínen mozog az egész, hogy még csak vizes se lesz a lába. Két rom között féllábon, gumicsizmában betolnak egy kis libamáj terrine-t, leöblítik pezsgővel, és kacagnak, kacagnak. Ilyen ez, nem?
A végén pedig megtudhattam, mit is tegyen az ember, ha már teljesen leürült a számlája és egy fillérje sincs. És elege van mindenből. Felül a vonatra (miből?), elutazik vagy 1000 kilométerre, ott lakás bérel (miből?), járja az éttermeket, kávéházakat, a várost (miből?), aztán váratlanul spoiler Esküszöm, ez eddig eszembe se jutott volna, hogy ha nincs egy fillérem se, akkor költeni kell, ezerrel, és megoldódnak a dolgok. Hiába, mindig tanul az ember.

5 hozzászólás

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ugron Zsolna első regénye valóságos utazás báltermeken és mosókonyhákon, palotákon és romokon, szövevényes rokoni kapcsolatokon és egy sodró szerelmen át a pesti nyüzsgésből a Kárpátok lábához – majdnem az Üveghegyen túlra.

Anna irigylésre méltó életet él Budapesten: tökéletes férfi, érdekes tévés munka, sok utazás, nagy társasági élet, ragaszkodó barátok. Ám egy nap különc bécsi nagynénje és egy megrázó találkozás rádöbbenti, hogy szép üvegburája alatt már alig kap levegőt. Útkeresése közben rátalál örökségére – és egy kis erdélyi faluban a mindent felülíró szerelemmel együtt önmagára is. Pillanatképek az erdélyi arisztokrácia elsüllyedt világából, és kései utódaik nem mindennapi hétköznapjaiból.

Hirdetés