Profundus_Librum értékelése


>!
Profundus_Librum
Ramez Naam: Nexus

Nem mindennapi dolog, ha egy ilyen illusztris hátterű kutató szórakoztató regény írásába kezd. Amennyiben ráadásul egy tudományos alapossággal készült (vagyis hard) sci-firől beszélünk – mint most –, az egyszeri olvasó (mint én) első örömét – juhhé, végre valaki süketelés, mellébeszélés nélkül ír olyan témákról, amikhez valóban (!) ért is! – hamar átveheti a nem teljesen légből kapott félelem, miszerint valószínűleg a., úgysem fogok belőle érteni egy rohadt szót sem és b., valószínűleg elég sivár, unalmas lesz a nagyszerű kutató/fejlesztő, de kezdő szerző narrálása. (Igen, volt pár kudarcom már a hard sci-fik területén, ez gondolom lejött…) Összegezve: igen óvatos optimizmussal mertem csak a kezembe venni a könyvet…

Hamar kiderültek, hogy félelmeim alaptalanok és ez a véleményem az első oldalak után sem változott meg. SŐT! Az még nem is annyira fantasztikus teljesítmény egy irodalmi babérokra törő írótól, hogy a stílusa olvasóbarát – leginkább a kanadai „sci-fi iskola” tagjainak, Robert J. Sawyer vagy Robert Charles Wilson közérthetőségéhez hasonlítanám –, az általa kreált világ színpompás, a történet pedig csavaros és izgalmas, de mindezeket az erényeket úgy sikerült elérnie, hogy közben újragondolta a cyberpunk „műfaját”. Arthur C. Clarke Tűzszünete után újra olyan könyvet olvashatunk, ami egy lehetséges (és igen közeli) „jövőtechnológia” társadalmi hatásait vizsgálja több szempontból is. Ahogy a Tűzszünetnél, úgy a Nexusnál sem gondolom azt, hogy a különféle etikai dilemmákkal foglalkozó könyv majd olvasók tömegeit fogja megmozgatni, de igazából reménykedek benne, mert ez bizony egy igen fajsúlyos könyv, amiben – számomra – a történet és az írói stílus (jelzem újra, hogy mindkettő kifogástalan!) is abszolút másodlagos csak az elgondolkodtató mondanivaló mellett.

Bővebben a blogon:
profunduslibrum.blogspot.hu/2015/03/ramez-naam-nexus.html


Ramez Naam: Nexus

Ramez Naam: Nexus

Kaden Lane fiatal tudóspalánta. Egy olyan illegális csoport tagjaként tevékenykedik, amelyik a köztudatban csak drogként ismert, Nexus 3 nevű nanotechnológiás szer fejlesztésein dolgozik. A Nexus lehetővé teszi, hogy az emberek programokat futtassanak a fejükben, egyesítsék a tudatukat, vagy akár átvegyék az irányítást mások felett. A fiú rövid úton szembe találja magát a világot mozgató titkos erőkkel, amelyek egy humán-poszthumán háború felé sodorják az emberiséget. A szerző egyedi módon vegyíti a buddhizmust a transzhumanizmussal, történetének helyszínéül pedig az élettől lüktető, ellentmondásos nagyvárost, Bangkokot választotta. Itt, a Szukcsai-piacon vásárolt fejlesztésektől bárki erősebb, félelmetesebb lehet, vagy éppen szabadon bőrszínt változtathat. Kaden csak a saját leleményességében, és az Új Fenyegetések Igazgatóságának mindenre elszánt, csalódott ügynökében, Samben bízhat, ugyanis ha az általa kifejlesztett Nexus 5 rossz kezekbe kerül, az beláthatatlan következményekhez vezet. A technológia magasabb szintre emelheti az emberiséget, vagy kipusztíthatja azt. Egy biztos: új világrend van születőben, ám a jelek szerint nem lesz békés az átmenet.

Hirdetés