Monty értékelése


>!
Monty
Monique Chapelle: Gérard Philipe

Bizony, ez alapvetően album. És sajnos az egyetlen, amit nálunk kiadtak róla. Így komoly kincsként kezelem. Zseniális színész volt, úgy érzem, és valóban, kicsit elfelejtették, bár filmjeit nemrég kiadták Franciaországban DVD-n, így van remény, hogy nemcsak Az ördög szépsége és a Királylány a feleségem lesz kapható nálunk.
Aki szereti, mindenképp szerezze be. Az antikváriumokban még elérhető.


Monique Chapelle: Gérard Philipe

Monique Chapelle: Gérard Philipe

Jóformán minden színészi adottság megvolt benne, de birtokában volt az a még értékesebb adomány is, hogy állandóan bírálta, megkérdőjelezte önnön tehetségét is, mellyel a sors olyan bőkezűen ajándékozta meg már az indulásnál. Hosszú évek teltek el, mióta eltávozott, de valahányszor elgondolkodom ezen az ifjú életen, s ahogy az emlékezés nyomán – még ma is a maguk frissességében – fel-felrajzanak bennem a képek közös munkánkról és barátságunkról, olyankor úgy érzem, kenyeres társak vagyunk ma is. Nem is csodálkozom ezen a jóleső, derűs érzésen, mely ellene mond a halál valóságának. Azt is tudom, hogy holnap pedig neki köszönhetem, ha könnyedén, átszellemülten, bonyodalom nélkül megy majd a munka.
Jean Vilar

Hirdetés