mohapapa I értékelése


>!
mohapapa I
Orson Scott Card: Bűvölet

Szerelmetesfeleségrtársam olvasta Marija Morevnát, de nem jött be neki, aztán valakinek a frissében megtalálta Orson Scott Card-ot. Kivette a könyvtárból, mert hogy ez is mese-felátdolgozás, én még a buszon beleolvastam, s már az első két mondat meggyőzött, lenyúltam tőle a könyvet.

Nem bántam meg. Card Végjáték-a, majd az Ender árnyéka előtt le a kalappal, csatlakozott később a Holtak szószólója is (a Hegemon-t hagyjuk), mást nem olvastam még tőle. Ezek után volt bennem elvárás, de a Hegemon miatt nem végtelen és felhőtlen.

Card legyőzött a Bűvölet-tel. Nem ez az a könyv, amin sokat kell gondolkodni, s nem bír annyi réteggel, mint egy megtermett fej hagyma, de hihetetlenül szórakoztató, néha mulatságos, és sokszor izgalmas a történet. Ha nem lenne félreérthető, azt mondanám: kedves. Oda se neki, azt mondom: kedves.
Néha volt egy kis dézsávű-érzésem, nem irritálón, de határozottan. Nem plágium, csak dezsávű. Nem zavart, ezért nem is gondolkodtam rajta, miért van; magától ugrott be: @Gyula_Böszörményi Gergő-történetei és Rowling Potterei. Böszörményi a varázsvilág és a jelenvaló közti ide-oda átjárás végett, Rowling a pedig a varázslatok miatt. Ezzel együtt mindhárom más. A különbség annyi, hogy Card és Böszörményi Gergő -regényeivel szemben Rowling-ot nem kedvelem.

Érdekes ez a Bűvölet! Nációjára való tekintet nélkül Card az ukrán népmesékhez fordult, és azoknak alakjait tette meg főhőséül. Érdekes választás. Magától értetődőbb lett volna, ha indián meséket választ, de nem ezt tette. A vicc az volt, hogy az egészben volt valami nagyon oroszos (bocsánat minden ukránok, ez most nem túl polkkorekt számotokra!). Igaz, alig vagyok túl egy Lukjanyenkon, a héten láttuk a Vígben a Mester és Margaritát (annyira nem nyűgözött le, sőt, de nem off-olom most önmagamat), meg volt nem túl régen egy Sztrugackij-tesó is. S Card hozta valamiképpen az oroszságot (most kezdenek ütni az ukránok).

Nem a sztori a lényeg, bár kétségtelenül nincs hiányérzetem. A lényeg a mese/ék átiratán van, az időutazáson, a fantázia és a való világ közti átjáráson, és ahogyan sok Moly-os mondta: a kultúrák találkozásán, vagyis inkább, milyen szót is használtak… a két főszereplő kultúrsokkjain. S azon, ahogy kiderül, senki sem halad rosszul, csak más és másképpen, ki-ki a magáéban jobban. S hogy a szeretet, a szerelem szüli az empátiát, az empátia az alkalmazkodást és az meg az újabb szeretet, szerelmet. Vagyis, lám csak, van jellemfejlődés is.

Szóval fut a mese, a szereplők valóban nem sematikus krétarajzok, hanem határozottan egyéniséggel bíró jellemek, koherens a történet, elindul,fut, bezárul, nincs lóláb (na jó, egy: honnan csudából volt Baba Jagának hadserege?), vegyétek, vigyétek, olvassátok!

Csak egy nem fér a fejembe, s jöve egy kis tipográfiai morgolódás: az írógép korszakában, rendben, a kis „i” vagy a nagy „l”állt az 1 szám helyén, mivel nem volt arab egyest tartalmazó billentyű. De mi a csuda késztethette a tördelőt arra, hogy az oldalszámoknál nagy „i”-t használjon az 1 helyett? Így előáll az az érdekesség, hogy a 110. oldal után a harmadik jön: III; ebben a formában. S persze a 110 is ii0 (II0). Ne már! Mert egyébként a könyv előtt technikailag is le a kalappal!

3 hozzászólás

Orson Scott Card: Bűvölet

Orson Scott Card: Bűvölet

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az elmúlt huszonöt év egyik tartósan legizgalmasabb írója, Orson Scott Card, aki számos elismerésben részesült, ezúttal olyan káprázatos világba repíti az olvasót, amelyet csak ő képes teremteni. A Bűvöletben Card úgy szövi a varázslatot, mint korábban még soha, és Csipkerózsika időtlen meséjét alakítja át egy eredeti hangvételű, romantikával és kalanddal átitatott fantasyvé.

Abban a pillanatban, amikor a gyermek Iván egy tisztásra bukkan a Kár­pátok sűrű erdeiben, sorsa örökre megpecsételődik. Falevelek ölelte emelvény tetején, látszólag holtan fekszik a csodaszép Katyerina királylány, az alatta rejlő mélységben viszont gonosz jelenlét örvénylik, és ettől a tíz éves Iván hanyatt-homlok rohan vissza Marek kuzin tanyájának menedékébe.

Évekkel később Iván már Amerikában él, ott tanul és van egy jegyese. Mégsem képes kiverni fejéből azt a réges-régi napot, ott az erdőben, sem meggyőzni magát, hogy csak egy rémült kisfiú képzelgése volt az egész. A késztetésnek engedve, visszatér a szülőföldjére, ahol a tisztás ugyanolyan, ahogy emlékeiben élt.

Ám ezúttal nem fut el. Ezúttal csókjával felébreszti a szépséget… és ezzel átlép egy ezer esztendeje letűnt világba.

Az egymással ütköző világok és kultúrák színes faliszőttese, a Bűvölet nagyhatású, eredeti történet az évszázadokon átívelő szerelemről és végzetről… és egy sötét erőről, amely korokon át lohol a nyomukban.

„Card az emberi természet nagy ismerője… Szépen mondja el az igazságot – ami végső soron a nagyság egyetlen ismérve.” – Gene Wolfe

Hirdetés