Sister értékelése


>!
Sister
Mia March: Meryl Streep filmklub

Engem leginkább a Jane Austen Könyvklubbra emlékeztetett, csak itt az élet problémáit Meryl Streep filmjein keresztül próbálták megoldani a szereplők. Négy nő, négy különböző sors. Az egyik épp most veszítette el azt a férfit, akiben gyerekkorában bízott, a másik a nagy szerelmét keresi, a harmadik vacillál, hogy hozzámenjen-e a gyerekkori barátjához, és a negyedik, aki küzd az életben maradásért. Mind a négyen megtalálják az életük értelmét, de közben valami sokkal fontosabbat is: a család és az összetartás erejét.
A szereplőket mind szerettem, bár néha valóban túl illózórikusnak tűnt a történet, akár egy mesében, közben meg átszőtte egy fajta erő és küzdelem, hogy érdemes még élni és remélni, mert bárhogy alakulhat az életed. És ahogy Isabel mondaná: csakis rajtad áll, ki lesz belőled. :)


Mia March: Meryl Streep filmklub

Mia March: Meryl Streep filmklub

Lolly mindig azt mondta, egy Meryl Streep-film van olyan jó, mint egy húsleves, egy legjobb barát, egy pszichológus és egy ütős ital együttvéve.

Három fiatal nő közös gyermekkoruk helyszínén találja magát újból, és egy tengerparti fogadóban kénytelenek átvészelni egymás társaságát. Az unokanővéreket egy megrendítő bejelentés kényszeríti arra, hogy ismét szembenézzenek egymással és saját magukkal, majd az idilli kisvárosban újraértékeljék az életüket. Isabel házassága romokban van, és egyáltalán nem biztos abban, hogy maradt még bármi, amiért érdemes küzdenie. June a hétéves kisfiának tett ígéretét igyekszik beváltani, miszerint felkutatja a soha nem látott apját de fogalma sincs, hogyan lásson neki a keresésnek. Kat pedig egy életre szóló elhatározás előtt áll, miközben abban sem biztos, hogy egyáltalán ebben a kis kikötővárosban akar-e maradni. A gyerekkoruktól fogva egymással rivalizáló lányokat egy tragédia hozza össze ismét valamint nagynénjük, Lolly, aki a fogadója filmklubjában Meryl Streep-filmeket vetít.

Hirdetés