Blissenobiarella értékelése


>!
Blissenobiarella
Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84 Ezerkülöncszáznyolcvannégy

Ritkán kezdek bele úgy értékelésbe, hogy fogalmam sincs mit írjak… úgyhogy ez most lehet, hogy kicsit csapongó lesz, inkább csak a benyomásaimat próbálom meg összeszedni.
Az 1Q84 első kötete abszolút csak felvezetés. Úgy érzem, hogy ez abba a típusba tartozik, amikor csak a terjedelem miatt kellett több kötetre bontani a regényt. Ennek megfelelően a történet nagyon lassan bontakozik ki, épp csak elkezdünk megtudni valamit két főszereplőnkről, és egy pici sejtésünk lehet afelől, hogy merre fog tovább haladni a történet. Hogy őszinte legyek, egyszerűen lövésem sincs, hogy fog ez az egész összejönni, és folytatódni.
Ez így kicsit kevésnek hangzik 500 oldalra, igaz? Az is. De nem Murakaminál, ugyanis elképesztően élvezetes olvasmány ez a könyv. Egy percét sem untam, pedig hát túl sok dolog nem történt… és teljesen észrevétlenül pottyant elénk egy-egy információt, amiből kezd összeállni a kép szépen, lassan.
Stílusát nem véletlenül nem dicsértem, ugyanis nem fogott meg benne semmi különösebben, egy kicsit többet vártam e téren, ha már japán íróról van szó. (legalábbis eddigi japán szerző tollából való olvasmányaimra ezt alapoztam) Viszont nagyon természetesen hat számomra a fogalmazásmód, és csak magamat tudom ismételni: élvezetes volt. Egy dolog csak furcsa nekem: rengeteg az ismétlés benne. Olyan egy kicsit, mintha a szerkesztő lusta lett volna, mert egyes részeket tényleg szinte szó szerint ugyanazokkal a szavakkal ismétel meg. (viszont ha már ismétel, azt legalább következetesen teszi) Amire elég lenne egy fél mondattal visszautalni, azt néha egy bekezdéssel teszi, és ez furcsa nekem. A bosszantó szintig nálam nem jutott el, csak nem tudom hova tenni.
Mindent egybevetve, egyértelműen pozitívan a könyvről csak a 3. kötet után szeretnék nyilatkozni, de engem nagyon kíváncsivá tett.

„A regényt valami fura, különös komorság lengte be. Aomaménak kissé összegyűrődött az arca, amikor ezt megérezte. Képzeletbeli, meséket idéző történet volt. Csakhogy lent a mélyben a szemnek láthatatlan, sötét áramlat hömpölygött.”

Míg az első kötet csak bevezetett, most igazán beindult a cselekmény. Elképesztően izgalmas, letehetetlen könyv volt. Már kezdem is a harmadik részt!

Bár a végkifejlettől remélt katarzis ezúttal elmaradt (hogy egészen őszinte legyek, kicsit túl lett nyújtva, és valamelyest eluntam), az 1Q84 befejező kötete tartogat az előző kötetekhez mérhető izgalmakat.
Nagyon tetszett benne, hogy ebben a részben a váltakozó szempontok mellé a szerző behozta a váltakozó időt is – és annak ellenére, hogy ez ismétlést hordoz magában, izgalmas volt egy másik szereplő szemszögéből végignézni ugyanazokat az eseményeket.
Usikava karaktere is tetszett, színesebbé tette a történetet az, hogy megismerhettük őt is.
A kopogtató NHK-díjbeszedőtől még most is borsódzik a hátam.

Megérte elolvasni ezt a regényfolyamot. Szépsége mellett nemcsak izgalmakat, de bölcs gondolatokat is kaphatunk tőle szeretetről, életről, halálról.
Biztosan fogok még olvasni Murakamitól.

2 hozzászólás

Murakami Haruki: 1Q84

Murakami Haruki: 1Q84

1984 már nem létezik. 1Q84 van. Kicserélődött a levegő, kicserélődött a táj – két hold ragyog az égbolton. Mindenkinek be kell illeszkednie az új világ rendjébe. Mint amikor új vad kerül be a vadonba, és megváltozott szabályok között kell életben maradnia. Murakami legújabb, minden korábbinál grandiózusabb – zenei és matematikai összefüggésekre komponált – trilógiája a világ teljességét igyekszik megragadni, eltörölve a valóság és a misztikum eddig ismert határait. A földi világ és az életek bonyolult hálózata az olvasót sem hagyja érintetlenül, menthetetlenül a könyv légies szövedékű gubójába kerül, egyre azt várva: mikor és miként születhet újjá – a másik világra…

Hirdetés