Kuszma P értékelése


>!
Kuszma P
Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Ez a könyv biztosan ott van minden idők legolvasottabb történelmi művei* között, ami egyrészt annak tudható be, hogy pont a polgárjogi mozgalmak felpörgése idején dobódott piacra, másrészt pedig azért, mert elképesztően szívszorító olvasmány. Közelkép egy olyan civilizáció megsemmisüléséről, aki a lehető legszorosabb ökológiai kapcsolatban állt az őt körülvevő Természettel. És közelkép egy végletekig expanzív civilizációról (mondjuk ki: ezek vagyunk mi), amint eltapos egy nála esendőbb, sérülékenyebb közösséget – és ha e történetet metaforaként értelmezzük, eltapossa vele együtt a Boldog Árkádiát, az utolsó édenkertet, ahol az ember még nem átalakítja környezetét, hanem harmonikus kölcsönhatásban él vele. Felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy esetleg lehetett volna másképp is, de azt hiszem, ez lényegtelen. A lényeg, hogy ez a könyv a fehér ember fejére olvassa annak bűneit, és a fehér ember nem tehet mást, mint bólogat, és tanul belőle, ha tud.

Ami azonban a legszürreálisabb: hogy egy olyan nép pusztítja el az észak-amerikai indián kultúrát, aki mindeközben Szabadság-szobrot állít, testvérháborúba bonyolódik a rabszolgaság eltörléséért és polgárjogot ad minden Amerikában születettnek (no persze: kivéve az indiánoknak…). Nem gonoszság, és talán nem is kétszínűség ez, csak szörnyű zűrzavar. És annak a lehetőségnek az elvetése, hogy embernek tekintsünk másokat és tanuljunk tőlük, ha nem fűződik hozzá közvetlen érdekünk, vagy nem állunk kényszer alatt. Ezt a leckét kell még valahogy megtanulni.

(És az is milyen elképesztő már, hogy az amerikai katonák manapság „Geronimo!” kiáltással ugrálnak ki ejtőernyővel a hátukon a repülőgépből… mintha a magyar harckocsizók „Szvatopluk!” üvöltéssel indulnának rohamra. Az USA nemzet héroszai között ma ott vannak az indián hősök: Szilaj Ló, Ülő Bika, Geronimo meg a többiek. Akikkel 150 éve még háborúztak, akiket 150 éve még gyűlöltek.)

* Ha már történelmi mű: a könyv első kiadása (a kiadó döntése? a fordítóé**? nem tudom…) A vadnyugat története indián szemmel címmel jelent meg, azonban legújabban már az eredetivel (Wounded Knee-nél temessétek el a szívem) került a polcokra. Bár ez utóbbi talán líraibb húrokat penget, de szerintem az első verzió jobban jelzi, hogy szubjektív történelmet fogunk olvasni. Ami egyébként ebben az esetben nem baj (meglehetősen alulreprezentált az indián nézőpont az amerikai szakirodalomban), de jó, ha figyelmeztetődik rá az olvasó.
** Tandori Dezső! Tandori Dezső!

27 hozzászólás

Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

Dee Brown: A Vadnyugat története indián szemmel

„A fehérek csak a dolog egyik oldaláról beszéltek. Azért, hogy jónak tüntessék fel saját magukat. Sok mindent meséltek, ami nem igaz. Csak önmaguk legkiválóbb és az indiánok leghitványabb tetteiről beszéltek a fehérek.”

Sárga Farkas, a nez-percé törzs főnöke

Amióta Lewis és Clark kutató expedíciója a XIX. század elején utat tört a Csendes-óceán partjához, ezernyi tudósítás jelent meg a Vadnyugat „feltárásáról”. A kiadott útirajzok és megfigyelések zöme az 1860 és 1890 közötti három évtizedből származik, ezt a harminc esztendőt öleli fel könyvünk. Ez a kor az erőszak, a harácsolás, a vakmerőség, az érzelgősség, a gátlástalan kicsapongás különös korszaka volt; szinte áhítatos tisztelettel övezték ekkoriban a személyes szabadság eszményét – legalábbis azok, akiknek részük volt benne. Ez idő tájt pusztították el az amerikai indiánok kultúráját és civilizációját. Ezeket az évtizedeket idézi a Vadnyugat gyakorlatilag minden nagy mítosza – a prémkereskedők, a hegyi lakók, a gőzhajók kormányosai, az aranyásók, a szerencsejátékosok, a bérgyilkosok, a lovas katonák, a cowboyok, a ringyók, a misszionáriusok, a tanítónők és a telepesek históriái. Nagy ritkán hallatták csak hangjukat az indiánok, akkor is többnyire fehér emberek vetették papírra szavaikat. Mert az indiánok jelentették a mítoszokban a Gonoszt, és még ha tudtak is angolul írni, hol találtak volna nyomdászt vagy kiadót?

Hirdetés