Profundus_Librum értékelése


>!
Profundus_Librum
Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Gyakorlatilag az első sorok, mondatok elolvasása után azonnal magával ragadott az elbeszélés olvasmányos, gördülékeny stílusa, és viharos sebességgel, egy ültő helyemben – na jó, fekve – olvastam ki a nem is olyan karcsú, 350 oldalas regényt, ami mostanában azért nem nagyon szokott összejönni.
A regény olvastatja magát – ez a minimum, amit el lehet róla mondani –, a cselekmény fordulatos, a szereplők gyorsan megszerethetőek, és nagy örömömre szolgált, hogy egymástól jól megkülönböztető személyiségjegyekkel rendelkeznek. Szerencsére ugyan ez vonatkozik a felnőttekre is. Rókaképű, a paranoiás igazgató és az időtlen szépségnek látszó Holló kisasszony is remek, emlékezetes karakterek voltak. A gyerek főszereplők majd sokakat eltántorítanak a könyvtől, ez sajnos kivédhetetlen, pedig néha jól esik visszaemlékezni arra, milyen volt gyereknek lenni, amikor az iskolai pletykák – és az intők – elkerülésénél csak a csajozás látszott fontosabbnak.
A kalandok színpompás, változatos helyszíneken játszódnak és jó néhány összecsapással tarkítottak. Ezek leírása szintén jól sikerült – talán egy icipicit hosszabbak, mint kéne. A történet nagyobb csavarokat is tartogat, amikről barbárság lenne bővebben írnom, ezek közül (legalább) egyet nem sikerült kiszagolnom – az egészen mellbevágó volt így. Kíváncsi leszek hányan jönnek majd rá idő előtt.
A remek könyv célközönsége a tizennégy-tizennyolc éves korosztály, de mint (remélem) látjátok, felnőtt fejjel is abszolút élvezhető.

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2014/10/buglyo-gerge…


Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Buglyó Gergely: Oni – Szürke vér

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Áron és testvérei hétköznapi tizenévesek. Vagy mégsem? Miért lesz szürke a vérük, ha napfény éri, és miféle titkot rejt apjuk állóórája? Amikor új lány érkezik az iskolába, csakhamar elszabadul a pokol, és kiderül, hogy hőseinknek még a tanárok közt is akadnak ellenségeik. Áron útja az álmos dunántúli kisvárosból egy lidérces kriptán, majd egy különös szentélyen át egyenesen Barathrum, az alvilág sötét mélységeibe vezet.

Hirdetés