tgorsy értékelése


>!
tgorsy
Esterházy Péter: Termelési-regény

Tisztelt Író Úr! Kedves mester!

Azt írod könyved végén, hogy írjam meg véleményemet. A probléma nem az, hogy nincs véleményem, hanem az, hogy könyved kb 30-35 éve áll polcomon, eddig olvasatlanul. Ki tudja meddig fog ismét ott állni, de immár olvasva. Nem tudom miért nem olvastam eddig. De mint tudjuk könyvet azért veszünk, hogy egyszer majd… , hogy egyszer majd, ha kedvünk és időnk lesz. elolvassuk.
Eleinte furcsa volt, mivel a Javított kiadást már olvastam, de aztán úgy tettem mintha nem tudnám, amit tudok.
Én téged és a te munkáidat (te kezdted a tegezést) mindig különös érzéssel olvasom, figyelem. Kicsit párhuzamos életűnek érzem, gondolom magam. Remélem nem tartasz nagyképűnek. Bár te férfi, én nő vagyok. Te pár évvel hamarabb születtél. Te grófi én polgári családból, (noha a családi legendárium szerint az egyik ős grófkisasszony méltatlanul ment férjhez, s ezzel leszármazottai- köztük az én – anyagi romlását is okozta. Bár, ha a kitelepítésekre és hasonlókra gondolok: lehet, hogy ő tett jót.)
Mindketten egyházi iskolába jártunk. 4-4 gyerekünk van. Földet vissza nem veszünk!
Te írtad a könyved, s közben élted az életed. Én olvastam a könyved, s közben éltem az életem.
Azért lásd be, neked könnyebb volt felvenni a letett fonalat, mint nekem. Ezért a fél pont levonás.
Nem is tudom miért írom ezeket neked. De az elmúlt napokban úgy megszoktam, hogy beszélsz hozzám, mesélsz nekem. Gondoltam nem hagyhatom válasz nélkül.
Azt kérdezed tőlem utoljára: „milyen munkához kaptál kedvet a könyv olvasása közben”
Nos a válaszom: a főzéshez, sütéshez. Míg együtt könyveskedtünk minden nap konyháskodtam. Holott nem szokásom a mindennapos sütés-főzés.
Talán ennyit válaszként.
Most lett kész az almás pite.
Bármikor szívesen látlak, olvaslak.

Szeretettel: tgorsy (olvasód)

3 hozzászólás

Esterházy Péter: Termelési-regény

Esterházy Péter: Termelési-regény

"Mikszáth Kálmán intett a mesternek, hogy megy. 'Spiccer bár?' – kiáltott Ő, loholván egy elugrott labda után. A nagy anekdotázó, aki néhanapján* elképesztő élességgel mondta meg a véleményét a kormánynak is, a pártnak is, akinek realista ösztöne, eleven valóságérzéke megóvta, hogy a meghasonlottak, kiábrándultak útjára lépjen, akinek lelkére nyomasztóan nehezedett saját korának riasztó sivársága, mindazonáltal cinizmusba tokosodva ugyan, de az öregedő íróban is ott rejlett fiatalkori másának szép hősiessége, és akinek Tisza Kálmánhoz fűződő kapcsolatából a polgári irodalomtörténetírás mítoszt teremtett (igen, mert így akarta veszélyteleníteni metsző kritikáját: hisz hogyan lehetne az úri társadalom kegyetlen tollú szatirikusa az, aki Jókai svábhegyi villájának a teraszán csaknem minden szombaton és vasárnap Tiszának kibicel), nos ez az ember megvonta a vállát, és visszaintett a sportoló mesternek, hogy 'bedob még valahol néhány decit'. Ő bólintott, majd figyelmesen végighallgatta, hogy mi a következő gyakorlat; ún. játékos gyakorlat következett, de Ő, mint mindig, nem értette. 'Ne haragudj, fűzfa, nem értem.' Mire elmagyarázták neki, lassan, mint a gyerekeknek. 'Érdemes volt kitaníttatni téged, haver.'

Ideiktatom az ő megrökönyödését: „Hogy-hogy néhanapján?! És közben?” – De ezt úgy értsük: hogy leesett az álla."

Hirdetés