SignorFormica értékelése


>!
SignorFormica
Thomas Mann: Doktor Faustus

Thomas Mann: Doktor Faustus Adrian Leverkühn német zeneszerző élete, egy barátja által elmesélve

Nem kevesebbre vállalkozott itt Thomas Mann, mint hogy egy zeneszerző életrajzán (ami valójában Nietzsche életrajz) mint tükrön keresztül bemutassa és értelmezze Németország végzetes sorsát (1947-ben fejezi be!). A szándék egy művészregény, egy társadalmi regény, de főleg Németország-regény az egyben volt.
A problémám is ez vele: a náci-németség rettenetes tetteit végtelenül szublimáltan értelmezte, és a regény ódon, ünnepélyes mélyértelműsége már-már megbékéltet a borzalmakkal.
Pedig maga tiltakozik a regényében „a nyers történések magasabb értelmezésé”-nek romantikus vágya ellen. Sajnos éppen maga is ezt tette: „magasabb értelmezést adott a nyers történésnek”.

Mann regénye így maga is annak a problémának a része, amelyet megoldani vélt. De nem oldott meg.

Így marad a szifilisz, mint szerződés az ördöggel, és Nietzshe elmebaja. Odaátról nem sikerült idehozni az igazságot.


Thomas Mann: Doktor Faustus

Thomas Mann: Doktor Faustus

"Mintegy negyven esztendővel a regény írásának kezdete előtt, a Tonio Kröger idején jegyezte fel először, hogy foglalkoztatja a szifiliszes művész alakja, aki, mint Doktor Faust, szerződött az ördöggel; a szifiliszes fertőzés mámorító, zseniális művekre, inspiráló erőként hat, amíg a művészt el nem viszi az ördög, a paralízis. Már ebből a néhány sorból látható, hogy a német irodalomban oly nagy szerepet játszó Faust-téma milyen végletesen tragikussá formálódik Mann-nál jelentkezésének első pillanatától. A XVI. századi Faust-népkönyv, amint Engels írja, nem több, mint az elme hívságai ellen jámborságra intő boszorkányhistória. A felvilágosult Lessing Faust-vázlatában a csillapíthatatlan emberi tudásszomj jelenik meg; Goethénél a hasznos munka eszméjének képviselőjeként hagyjuk el a költemény második részének végén Faustot…
A kora regényét író, a német és a művész lét problémavilágát a fertőzés, a betegség jelképességébe oldó Mann hőse, Adrian Leverkühn a Goethe Faustjáéval éppen ellentétes utat jár meg; a világból a legszörnyűbb magányba zuhan, művészete pedig a nihil örvényének, reménytelenségének, embertelen, jéghideg közönyének kifejezője…
A modern zenéről…sok szó esik ebben a regényben. De… a zene voltaképpen csak mint a német polgárság hanyatlásának, bűnössé válásának egyik áttételesen jellemző motívuma, tünete jut megfelelő szerephez. A zene és egy muzsikus életútja a korral s a németséggel kapcsolatos mondandóit hordozó jelképrendszer forrása lett ebben a regényben."

Hirdetés