eme P értékelése


>!
eme P
Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek

tegnap reggel Schiffer Balázzsal történt valami a határtól nem messze.

Baljós mondat. Picit homályosabb, kevésvé informatív mint Kafka, Kertész Ákos (Makra) vagy Spiró (Tavaszi tárlat) kezdő mondata. És nem is kezdő mondat. Viszont nagyon hasonló, atmoszférájában, funkciójában egyaránt. E köré a mondat köré, pontosabban a titokzatos valami megtörténte köré épül az a bizonyos tegnapi ház. Vagy a ház köré a történet. Nem is tudom. A tegnapi ház, melyben félig meddig mintha még mindig ott laknánk, úgy rajzolódik ki a maga kopott, szürke, unalmas, lehangoló és szánalmas időtlenségében, hogy közben valami szelíd humorral, néhol (ön)iróniával tárja fel zugait, repedéseit, foltjait – fehér foltjait. Meg azokat a semmi kis életeket, melyek számára ugyanúgy megállt az idő, melyekben a vér inkább csak megszokásból kering. Mert az idő csak látszólag telik ebben a regényben, csak látszat, hogy eljutunk A-ból B-be, hogy megoldjuk a rejtélyt. Egyszerre haladunk előre a semmi kis életek status quo-jának rajzában a nyolcvanas évektől a rendszerváltás utáni periódusig, és visszafele Balázs történetének felgöngyölítésében. És ez az oda-vissza haladás valami helyben toporgást eredményez, egy megoldás nélküli rejtvényt. Nem adatik meg belátni a dolgok mögé – sem a szereplőknek, sem az olvasónak. Hiába a várva-várt „szabadság” eljövetele, hiába a megörökítés, felelevenítés, dokumentálás naiv kísérletei. Az emlékezés orgiája nem segít, sőt, és már magunk sem tudjuk, hogy dokumentum- vagy játékfilm lesz az egészből. És ha bármelyik is lenne, egy dolog biztos – nem sok köze lesz az igazsághoz. Hiány és megválaszolhatatlanság lengi be a tegnapi házat, a semmi kis életek külső és belső, lelki színterét. A bizonytalanság, a kiszolgáltatottság és félelem mint volt lágerlakókba az éhség – kitörölhetetlenül és csillapíthatatlanul belevésődött, akár ama bizonyos ház falára a mene tekel…

Közben meg mégsem érzed ennyire sötétnek ez a történetet. Vannak színei, szagai, illatai. Vannak benne otthonosságot nyújtó, ismerős, sőt magadénak tudott, saját vagy mások emlékeiben vissza-visszatérő elemek. Végeérhetetlen sorok, pult alatti vásárlások, felvonulások, iskolai mezőgazdászkodás és egyéb önkéntességek, melyek humorral oldva ma már akár kesernyés anekdotákba is szelidülhetnek. Meg persze vannak ma is köztünk járó alakjai, Kalcsekek, Rakucsinecek, Zmeurákból Rottá váltak. Annyi minden ismerős, annyian élik/éljük itt még semmi kis életü(n)ket.

Nem az az erdélyi történet, amelyet ma reflexszerűen várna az ember. Erdélynek ma más konnotációi vannak. Igaz, Erdély ez is. Inkább ez, mint amaz. De amúgy több ez a könyv annál, hogy térben ennyire lecövekeljük. Hosszabb ez a Törekvés utca és nagyobb az a tegnapi ház.

7 hozzászólás

Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek

Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek

Ha egy tónak képzeljük el a boldogságot, akkor miként lehet, hogy utólag mégis elfér egy pálinkáspohárban? Ki gondolná, hogy a szeméremcsupaszítás oldhatja egy kommunista kisváros frusztrációit? Pedig a diktatúra idején sokan apró, kézzel fogható örömökbe kapaszkodva evickélnek túl a mindennapokon, akárcsak Papp Sándor Zsigmond első regényének hősei, akik esendőségükkel, kiszolgáltatottságukkal, infantilis vágyaikkal mind-mind a néhai diktátor gyermekei. Egy babaházban élnek a Törekvés utcában, és körülöttük mindenütt ott feszül Ceauşescu üvegburája. Szerelem, felvonulás, árulás és félelem az életük, melyben a mindent és a semmit csupán egy hajszál választja el egymástól egy rosszkor elhangzó mondat, véletlen baleset vagy egy titkosszolga kedélyváltozása. A regény felkavaróan, de vigasztaló humorral mesél Románia rendszerváltás előtti és azt követő időszakáról. Szereplői, akiken átgyalogol a történelem, hús-vér figurák, akik a történet végére jutva kivétel nélkül rokonaink és barátaink lesznek. Az ő életük is, Kertész Imre szavaival, valakinek szóló élet, és ennyiben s csakis ennyiben értelmes élet, ha magát az élet értelmét különben teljes homály borítja is.