Noro értékelése


>!
Noro
Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Kezdem azzal, hogy ez a könyv már tartalmasabb az első résznél. (Benne van például az is, amit az Üdvözítő történetéről amannak a fülszövege olyan szépen elfecsegett. Ezúttal viszont a címlapfestményt sikerült elszúrni: Szent Gellért szobrának nyakában és kezében ugyanis keresztet láthatunk – csakhogy ez a szimbólum az Igék Földjén nem ismeretes…)

A történet számomra arról szólt, milyen az, ha egy mélyen vallásos világban először üti fel a fejét a kétely. Az Igék Földjén a hit kiegyensúlyozott, de lelkesedés nélküli: a fanatikusok épp olyan ritkák, mint a hitetlenek. Azonban könnyű hinni abban, hogy kétezer éve valaki csodákat tett – az átlagember (és az átlag pap) szempontjából jóval nehezebb elfogadni, hogy a csodák kora újra eljön, épp itt és épp most. A csodatevő köré gyűltek közül néhányan elgondolkoznak azon, vajon tényleg meg van/volt-e írva minden, vagy a dolgok másképp is történhettek volna. Eközben néha ráhibáznak a „mi valóságunkra” is. A felvetett kérdések nem könnyűek, mivel bár az Üdvözítő kevesebb a Megváltónál, az általa létrehozott világ bizonyos dolgokban mégis jobbnak tűnik…

Mint alternatív történelem, a könyv felvillant valamit Lukjanyenko humorából: az „apostolok” között több hírességet – írót, színészt – is felismerhetünk, még úgy is, hogy mindig csak a keresztnevükön szerepelnek. Pannónia ábrázolása sem rossz, bár a „milyen fura nyelv a magyar” témát egy kissé túlerőltette. De az én ízlésemnek még mindig sok volt a megyünk – bajbakerülünk – megszabadulunk sablon a cselekmény során.
A lezárásról annyit, hogy 20 oldallal a vége előtt még meg voltam róla győződve, hogy kell legyen egy harmadik része a sorozatnak. Aztán következett egy nagyon hirtelen, nagyon oroszos, de egyáltalán nem lukjanyenkós végkifejlet. Én tulajdonképpen azt vártam, hogy felfedi, mi van a legenda mögött, ahogy azt SF- és Őrség-regényeiben egyaránt tenni szokta, de ezúttal úgy látszik, nem is ez volt a cél. Ezt még meg is bocsátanám neki, de úgy érzem, a befejezés nem következett szervesen az őt megelőző 660 oldalnyi történetből: így bármennyire is elgondolkodtató (mert az), nem lettem igazán meggyőzve.

3 hozzászólás

Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Szergej Lukjanyenko: Igék földje – A vas birodalma

Kis csapat próbál elszökni a birodalomból, élén Marcusszal, a feltételezett új Üdvözítővel, és Ilmarral, a tolvajjal. Amikor a hatóságok csapdájába esve túlerővel kerülnek szembe, Ilmar szabadságát föladva menti meg a többieket. A csapat szétszóródik, de többségük mégis újra összefut Pannónia fővárosában, Aquincumban. Közben a szálak egyre kuszálódnak, és Marcus hűséges követői közt felüti fejét a kétely: a fiú valóban az Úr új, földi helytartója, vagy valami sokkal sötétebb hatalmat képvisel?
Közeleg a végső összecsapás, melynek kimenetelétől függhet a világ sorsa. Ha Marcus beveti az Eredendő Igét, az bőségszaruként visszahozhat a földre minden elrejtett kincset, még a vasat is. Csakhogy a hatalom minden eddiginél rettenetesebb eszközének is bizonyulhat.

Az Őrség-könyvek Európa-díjas, immár az angolszász piacon is sikeres szerzőjének kétkötetes ciklusa döbbenetes befejezéséhez érkezik ezzel a regénnyel, mely többek közt egy alternatív Magyarországra is elrepíti kíváncsi olvasóit.

Hirdetés