eme P értékelése


>!
eme P
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Vadhattyúk. Andersen meséje jut róla eszembe, meg a gyönyörű, kecses patyolatfehér madarak. A fehér borítón virágzó faág. Rózsaszínes-vörös, pehelykönnyű virágszirmok. Alcím: Kína három lánya. „Csajos” könyv, gondolom, még akkor is, ha huszadik századi kínai családtörténet.
Soha cím és borító nem csapott be ennyire. Nem, nem kell félreérteni, a könyvben nem csalódtam, sőt. Olyasmibe nyertem betekintést, ami jópár holokauszt- és gulág-könyv után is döbbent csendet keltett bennem. Mert ott visszhangzik benne a szolzsenyicini és orwelli világ, de valami több is, valami egyedi, mondhatnám sajátosan kínai, ha ismerném annyira a kínai kultúrát, hogy ilyen kijelentésekbe bocsátkozzam.
Az ember azt hinné, hogy már nem érhetik meglepetések a témában. Mekkorát téved… Nem olvastam még olyan emlékiratot, dokumentarista művet, de disztópiát sem, amely túlszárnyalta volna azt, amit ez a könyv leír, bemutat. Pedig semmi nyoma túlzásnak, hatásvadászatnak. Mindvégig viszonylag tárgyilagosnak, dokumentáltnak, visszafogottnak és őszintének érzed az elbeszélést. Mégis, szinte rémálomként bontakozik ki belőle a huszadik századi Kína, főként a Kuomintang, a Mao-évek, és a kulturális forradalom aberrációja. Iskolában lakó, sokszor hónapokig, évekig haza nem látogató tizenévesek, akik többezer kilométeres zarándoklásokra indulnak Pekingbe, vagy Mao szülőházához, éhségben, nyomorban, szardíniaként összeszorulva a vonatokban; családot, gyermeket, gyakran mellőző, csak és kizárólag a pártnak élő szülők, feleséget életveszélyben is magára hagyó férjek, gondolkodás nélkül kultúrát és embert pusztító vörösgárdisták – egyáltalán az ember (elkövető és elszenvedő ember) megalázásának és agymosásának olyan mértéke, amitől nemcsak képletesen, hanem konkrétan is összeszorul a gyomrod. És mindez nácizmus, fasizmus, Sztálin és mindenek után, a hatvanas, sőt hetvenes években. Bizonyára kell egy bizonyos történelmi múlt, gondolkodásmód és szokásrend mindehhez. Ugyanez a múlt biztosítja azonban a világosabb, pozitívabban emberi oldalát is a történetnek. A családcentrikus Kínát a párthoz fűző vakhit Kínája sem képes teljesen elpusztítani. Szét lehet zúzni szobrokat, el lehet égetni festményeket, könyveket, rommá lehet dúlni palotákat, múzeumokat – meg lehet semmisíteni a történelem tárgyi emlékeit, de a kézzel nem fogható értékek minden agymosás ellenére úgy-ahogy életben maradnak. Mint fuldoklónak az oxigén, olyan jólesett olvasni a szeretet, a másik ember és nem a párt és eszme iránt tanúsított önzetlenség, a megbocsátás, a felébredő lelkiismeret, a nyitás, a gondolkodás, a saját véleményért való kiállás történeteit. Azt, hogy még a leghűségesebb pártkatona is kételkedni kezd, mikor utolsó pénzeken összevásárolt könyvtárát megsemmisítik. Azt, hogy a lélek nem eladó.

Nem könnyű megemészteni az olvasottakat, az ember még napokig vissza-visszatér hozzájuk gondolatban. Összevet és morfondírozik magában, párhuzamokat von, eltéréseket konstatál, és újra meg újra elképed azon, hogy mire is vagyunk képesek (negatív és pozitív értelemben egyaránt)…

14 hozzászólás

Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk

A Vadhattyúk – a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája.
A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül, anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit. Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mint „bírálati gyűlés”-en társainak céltáblája lenni, vagy „mezítlábas doktor”-ként falura menni… Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti despotizmussal ötvöző Mao a föld lakosságának egynegyedére zúdított, páratlan a történelemben. A világ egyik legrégebbi kultúrájának emlékeit majdnem teljesen megsemmisítette, a hatalmas országot egyetlen összefüggő, sajátosan kínai lágerré alakította.
Arról a Kínáról, amely itt az olvasó elé tárul, még csak sejtelme sem lehetett senki külföldinek, sem szorgalmas újságolvasónak, sme másnak, de talán még a szakembernek is csak módjával. Chang könyve, mondhatni, hosszan elnyújtott kiáltása, immár nem a mélységből, hanem a mélységről – a vérrel festett írásjegyes, Maót dicsőítő vörösgárdista-zsebkendőről, a gondolatellenőrzés legrafináltabb formáiról, s nemkülönben arról, hogy embernek maradni és szeretni igenis lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is!
A Vadhattyúk – szenvedések láncolata és apró, ritka örömök, kiszolgáltatottság és lélegzetelállító bátorság, megaláztatások és lelkierő. Hihetetlen, de hiteles történetek, személyes élményből fakadók, vagy hallottak, hol érzelmesek, hol szikárak.
„Nyugodt és mértéktartó kínai történelem, de sikerkönyvként olvastatja magát. Egyszerűen letehetetlen.” – írja a könyvről egyik amerikai kritikusa. A Vadhattyúk valóban világsiker: eddig huszonöt nyelvre fordították le, Angliában elnyerte Az Év Könyve díjat, és csak a papírfedeles kiadásból egymillió példány fogyott.

Hirdetés