Lara P értékelése


>!
Lara P
Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Régóta vártam már arra, hogy úgy olvassak egy könyvet, mint most ezt a regényt – minden más teendőre bosszúsággal gondolva, hogy elvon a történettől, amit megszállottan olvasok, és közben mégis abban reménykedem, hogy ennek ellenére is minél később ér véget. Itt a szereplők habzsolják hasonló módon az életet, habár sokakkal ellentétben én nem úgy érzem, hogy ez pusztán egy szerelmi történet, inkább egy olyan történetnek tűnik, ami sok más mellett magáról a szerelemről beszél. A fiatalkori szerelemről, ami inkább idealizáció: valójában nem egy valós személyre, hanem inkább egy álomra, egy idealizált képre irányul, ami alapján a jövőt elképzeljük; a felnőtt szerelemről, ami józan, buktatókkal teli, egyenetlen valami: ez a leghosszabb, és a legkitartóbb, de ebbe vegyül a legtöbb fájdalom is; s az utolsóról, az öregkoriról, ami a fiatalkori illúziókból építkezve egy járható, elviselhető utat hivatott kiépíteni a halál felé.
Tetszik, ahogy Márquez megfordítja a relációkat, itt a szereplők közt végre nem érvényesül a közhely, hogy a nők az érzelmeik rabjai, míg a férfiak józanul gondolkodva élnek, itt éppen ellenkezőleg történik, és így is van rendjén, ez nem a nemtől, hanem a személyiségtől függ. Ettől és az illúziómentességétől lesz ez a regény minden meseszerűségétől eltekintve is józan történet, amibe történelmi- és életkortól függetlenül bárki beleélheti magát.


Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

Gabriel García Márquez: Szerelem a kolera idején

A csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart.
A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk.

Hirdetés