eme P értékelése


>!
eme P
Thomas Mann: Doktor Faustus

Thomas Mann: Doktor Faustus Adrian Leverkühn német zeneszerző élete, egy barátja által elmesélve

itt minden mély értelmű egyezés, titokká fokozott számítás

Olvasás közben végig azt éreztem, hogy nagyon kicsi vagyok én ehhez a könyvhöz. Mann elképesztő műveltsége, intellektuális nagysága olyan kemény diót produkált, amelyet képtelen vagyok teljesen feltörni. Csak itt-ott megrepesztem, picit csipegetek belőle, ám az egészhez hozzáférni… Áhh! *Rezignáltan legyint.*
Minden mondata, minden szava rejtjelezve van, álcázás, akár a Haetera esmeralda fátyolszárnya. Miközben azt hiszed, azt látod, amit látsz, azt olvasod, amit olvasol, már be is csapott, és újabb és újabb mimikrivel varázsol el, a káprázatos pille efemer tünékenysége egy örök játékba lép át – értelemzed és átértelmezed újra és újra, lezárhatatlanul. Nevek, helyszínek, fel-fel dobott fogalmak, gondolatok, allúziók és motívumok olyan hálózatot alkotnak, amelynek kibogozása nemcsak zene- és művészetelméleti, teológiai, irodalmi és filozófiai tudást igényel, hanem az egész német (és nem csak német) kultúra alakjainak, a kornak olyan komplex ismeretét, ami(nek hiánya) miatt bizony meg kell küzdeni a művel.
Utolsó befejezett nagyregény – és mint ilyen, megidéz előző alkotásokat, szereplőket, összegyűjti az életmű fontos motívumait: északi és mediterrán típus, polgári és művészi, morál és esztészika, tudomány és misztikum, egészség és betegség, tudatosság, józanság és brutális ösztön, mámor, humanizmus és barbarizmus, szeretet, kötelességtudás és közöny, Settembrini és Naphta… És mindezt úgy, hogy közben nem esik a pátosz és romantikus morál kelepcéjébe, nem sarkít és nem próbál didaktikusan szájbarágni. De hát ez a probléma Mann-nál amúgy sem szokott felmerülni. Nem, fájdalmas emlékezéssel terhes ironikus játék ez a hagyománnyal. Mann (ön)ironikus és néhol parodisztikus éllel szólaltatja meg a zseniálisan újat alkotó, ugyanakkor a középkori ónémet világba visszalépő Leverkühnt, de Zeitblomot is, akinek személyében a polgári humanizmus a végét járja – ettől is válik az egész történet annyira komoran tragikussá, és kilátástalanná.
A regény utolsó harmada örvénylő sodrás a semmibe, a pusztulásba – a lelkét a sátánnak eladó zseni, művész, nemzet bukása a tehetetlenségbe. Egy utolsó napsugaras de fájdalmas epizód előzi meg a „derék”, egyre „derekabb” polgárok Adrian történetével való szembesítését és az összeomlást: a Nepomukkal való találkozás. A kis Ekhó egy pillanatra, egy megengedhetetlen pillanatra, tovatűnő angyali visszhangként rezonál Leverkühnben. Majd szétfoszlik, menthetetlenül – a megváltás reménye nélkül.
A többi néma csend.

6 hozzászólás

Thomas Mann: Doktor Faustus

Thomas Mann: Doktor Faustus

"Mintegy negyven esztendővel a regény írásának kezdete előtt, a Tonio Kröger idején jegyezte fel először, hogy foglalkoztatja a szifiliszes művész alakja, aki, mint Doktor Faust, szerződött az ördöggel; a szifiliszes fertőzés mámorító, zseniális művekre, inspiráló erőként hat, amíg a művészt el nem viszi az ördög, a paralízis. Már ebből a néhány sorból látható, hogy a német irodalomban oly nagy szerepet játszó Faust-téma milyen végletesen tragikussá formálódik Mann-nál jelentkezésének első pillanatától. A XVI. századi Faust-népkönyv, amint Engels írja, nem több, mint az elme hívságai ellen jámborságra intő boszorkányhistória. A felvilágosult Lessing Faust-vázlatában a csillapíthatatlan emberi tudásszomj jelenik meg; Goethénél a hasznos munka eszméjének képviselőjeként hagyjuk el a költemény második részének végén Faustot…
A kora regényét író, a német és a művész lét problémavilágát a fertőzés, a betegség jelképességébe oldó Mann hőse, Adrian Leverkühn a Goethe Faustjáéval éppen ellentétes utat jár meg; a világból a legszörnyűbb magányba zuhan, művészete pedig a nihil örvényének, reménytelenségének, embertelen, jéghideg közönyének kifejezője…
A modern zenéről…sok szó esik ebben a regényben. De… a zene voltaképpen csak mint a német polgárság hanyatlásának, bűnössé válásának egyik áttételesen jellemző motívuma, tünete jut megfelelő szerephez. A zene és egy muzsikus életútja a korral s a németséggel kapcsolatos mondandóit hordozó jelképrendszer forrása lett ebben a regényben."

Hirdetés