_Andrea_ P értékelése


_Andrea_ P>!
Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

Hát, lassan (nagyon lassan) tavasz van, meg minden – de annyira nem nyűgözött le. Valami jobbra számítottam. Elég alaposan számba veszi a szerelemmel járó érzéseket, érzésféleségeket, de nem tetszett igazán, ahogy bánt velük; nevesen mindenféle idézetet egybemosott saját szövegekkel – főleg E/1 elbeszélésben, – és kétségkívül így érzékletesebben értethette meg magát, mintha E/3 írt volna a szerelmesről, de mégis idegen ez tőlem, talán csak szokatlan a forma miatt. Nem csinálta rosszul, mesterien van megírva, – ha ezt elbénázta volna, az egy iszonyúan infantilis és giccses valamit eredményezett volna, – ennek ellenére nehezen emészthető.
Engem a szerelmes idegesít, a megőrülésével és kezelhetetlenségével. Az idézetek elég nagy része a Wertherből van, akit megint csak utálok, mint életképtelen, önző, érzelmes de passzív szerencsétlenséget. A szöveg kitér arra is, hogy a külvilág effajta értetlenséggel és rosszallással tekint az ilyen szerelmesekre…
Voltak ellenben jó részei, – olyan érzelmek, amik ismerősek voltak; amiket éreztem már, – ezek el is gondolkodtattak. Nem is akarok én ennyire szerelmes lenni, hogy bele akarjak halni és összességében olyasféle benyomást hagyott bennem ennek az őrületnek a leírása, mintha a szerelem valamiféle regressziós állapot lenne, a gyermeki tudatállapotok felelevenítésével és kiélésével, a képtelen ragaszkodással, heves érzelmekkel. És ez valahol szép is, – de szomorú is, ha azt a következtetést vonom le belőle, hogy csak a gyerek tud boldog lenni, és ahhoz, hogy valaki boldog lehessen, gyerekké kell lennie. Ha ez így működik, akkor a felnőtt meg miféle állat, hogy mindig komoly és félszeg akar lenni? Vagy a fenét akar, de muszáj neki.
Részemről a szerelem egy drog, amit szeretek, de nem Wertherien túlhevítve. És tulajdonképpen ezt a könyvet is szeretem, még ha nem is értem, hogy miért.

8 hozzászólás

Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről

A nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó.

Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. „A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt.” A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."