ursus értékelése


ursus>!
Terry Pratchett: A mágia színe

Első találkozásom volt az íróval, és akkora haverok lettünk, hogy már söröztünk is együtt. Pálinkázásról persze nem lehetett szó, mert az ember ne adja meg magát teljesen mindjárt az első randin. De hogy én mennyit aggódtam előzőleg, hogy ez az íróféle majd jól szétgyalázza kedvenc műfajomat, a fantasyt! És, becsületére legyen mondva, szét is gyalázta, habár csak minden egyes mondatával. Viszont sikerült olyan mélyre belerángatnia ebbe a galádságba, hogy úgy a harminc százaléknál (Kindle) eszembe jutott a régi vicc:

A parasztnak a földrengés félig összedönti a házát. Mire úgy ahogy felméri a kárt, a közelben megáradt folyó betör az ajtó résén. Valahogy szárazra vergődik, de akkor meg villám sújt a beszakadt tetőbe, és a ház maradéka kigyullad. Erre baltát ragad, és a következő kiáltással nekiesik a rogyadozó falaknak: De most már lássuk, Uramisten, mire megyünk együtt!

Hát ember az ilyen, aki ilyesmiket ír, és ezt váltja ki belőlem? Biztosan nem! Hál' Istennek, nem. Bizonyára valami messzi négydimenziósból jött idegen az illető, a multiverzumnak olyan boldog szegletéből, ahol hab helyett mágia díszíti az oktarin színű sört. Nevezetesen: szómágia, amit gondolatzseléből, sziporkaesszenciából és heurékazaccból állítanak össze, s a végén csipetnyi zsenialitásaromával bolondítják – az olvasót. Aki most itt ül összerázva, nem keverve. Jarrgh!

4 hozzászólás

Terry Pratchett: A mágia színe

Terry Pratchett: A mágia színe

Valahol messze, az űr egy eldugott zugában lavíroz A'Tuin, a gigászi teknőc. Hátán a lenyűgözően őrült, páratlanul szórakoztató, sosem látott hősöktől és elvetemültektől hemzsegő Korongvilág… Kard és varázslat. Bárd és kacagás. Kalandok a világ pereméig – és még annál is tovább!