nagydviktor P értékelése


>!
nagydviktor P
Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Nagy feladat hárult a Heidel Dan-Keith Alanson szerkesztőpárosra a Bíborgyöngyök trilógia lezárásával. A Renier által felépített, és neves írók által továbbfűzött szálakat kellett elvarrják, úgy hogy megugorják a nagyok által felállított mércét is. A kötet számtalan jó ötlettel tűzdelt, kifejezetten élvezetes novelláit, a néhány negatív kilengés árnyékolja. Megjegyzem, ezek egy Valhalla tucatkötetben lehet, hogy nem lettek volna kirívóak, itt viszont az első két kötet, (Kornya Zsolt, meg Gáspár András) volt a kontraszt.

A köteten látszik az igyekezet, a sok munka és az, hogy korlátozott erőforrásokkal kellett dolgozzanak az írók. Magam részéről nem bánom, hogy a főleg „új generációs” írókból álló gárdát a mélyvízbe dobták, mert ez sokakat teljesítményekre sarkallt. Nem kenyerem a novellák külön-külön pontozása, vagy lehúzása, mindenki induljon neki tiszta lappal, aztán derüljön ki számára melyik tetszik és melyik nem.

Mindenképpen említésre méltó az Arel-árvák helyzetének megoldása, a sok szerkesztői és író szál elrejtése, amelyek miatt a kötet mélyebben illeszkedik Ynevbe, mint a novelláskötetek az utóbbi időben. Az Eligoros szál behozása szerintem bravúros, ahogyan a megoldása is, hiszen úgy épít jellemet az eddig csak „Dicsőségcsarnokban” létező Eligornak, hogy nem veszi el egy róla szóló írás lehetőségét senkitől, mégis megszabja a karakter olyan jellemvonásait, amely miatt már érthető miért Eligor a Szövetség legfőbb támasza és kvázi vezetője. A róla szóló novella a kiválóan megoldott feladat kategória.

Amiért kár a kötetben az a két főszereplő kissé hűtlen kezelése. Kornya Zsolt olyan karaktereket alkotott, akik nem csak amorálisak, hanem sok esetben (Iglat főként) nem is kifejezetten szerethetőek. Emiatt az őket kezelő írók érzésem szerint sokszor nem nagyon tudtak mit kezdeni a feladattal, így pl. a négyes leszámolás vagy Iglat keresztje kifejezetten erőtlenre sikerült. A két karakter elsikkadása mellett sok olyan szál van ami elviszi a hátán a kötetet, de ezt a helyére kalapálva, Liliathot és Iglatot továbbra is középpontban tartva a grandiózusabb díszletek mellett a Számadás az egyik legjobb M* antológiává válhatott volna.

Annak aki most kezdi az olvasást azt ajánlom a „Kétség sem fér hozzá” című novellát ugorja át, és helyezze a kötet végére, így válik ugyanis dramaturgiailag és szerkezetileg is teljessé a kötet és a széria is. A Fogadás első és a Számadás utolsó novellája hasonló húrokat penget, hasonló hangulatot teremt, és felkerekíti a mosolyt azoknak is, akiknek a lezárással bajaik voltak.

Tetszett! :)


Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Erdélyi István (szerk.): Bíborgyöngyök III. – A számadás

Alidax úrnője és első számú ágyasa hat esztendeje gyűjti a Quiron-tenger mellékén szétszóródott bíborgyöngyöket. A fogadás lázában mostanra mindketten elvesztették a mértéket, és bármire készek a győzelemért – nem veszik tekintetbe, hogy harcuk rég túlnőtt a szerelmi csatározás keretein, és a térség évezredes hatalmi egyensúlyát fenyegeti.
Toron és az Északi Szövetség beavatkozása elkerülhetetlen… és csakhamar színre lépnek azok is, akik számára a növekvő kockázat és tét jelenti az igazi csáberőt.

A közkedvelt M.A.G.U.S. minisorozat harmadik köének szerzőgárdája – Keith Alanson, Heidel Dan, Eric van Dien, Harold Barouche, Indira Myles, Mira Sandoval, Norman Fellings, Zelei Gábor és Boruzs Gergely Gábor – a maga sokszínű módján gondoskodik a trilógia méltó befejezéséről.

Hirdetés