ÁrnyékVirág értékelése


>!
ÁrnyékVirág
Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek

Ezt a könyvet én is magammal viszem. Mert úgy tudott táncoltatni, mint egy marionettfigurát, hol én is megöleltem volna egy-egy szereplőt, hol undorodtam, bunkónak, csődtömegnek éreztem őket. Hogy aztán lassan minden változzon, és végül kiderüljön, hogy ebben a pókháló-világban, ahol minden mindennel összefügg, sokszor milyen apróságokon síklik vakvágányra valakinek az élete… emberek, akik igazából szerethetnék egymást, szinte nem is tudatosan és szándékosan szörnyűségeket csinálnak.
Niccolo Ammaniti nagyon tud írni. És ez a töredezett, vége-eleje-vége regényszerkezet bejön neki, ilyen volt az Ahogy isten parancsolja is. A téma is hasonló – egy kamasz fiú küzdelme az élettel, a sokszor igazságtalanul nehéz helyzetekkel, a sorssal – a háttérben mindig kirajzolódik a családi harmónia, a szeretet hiánya, az agresszió, a nemtörődömség. Dekadens egy háttér. Valahogy nem is csodálkozunk, hogy Pietro sorsa olyan elkerülhetetlenül rohan a végzet felé.
Végül pedig marad a csend, a nyomasztó üresség, és a tudat, hogy ha tetszik, ha nem, ezeket a figurákat, sorsokat mostantól magammal kell vinnem.


Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek

Niccolò Ammaniti: Magammal viszlek

A Magammal viszlek hovatovább horrorisztikus elemektől sem visszariadva telíti izgalommal a párhuzamos szálakon futó történeteket, melyek középpontjában ezúttal is egy gyerek, a poros falujából elvágyódó, jobb életről álmodó, de „lúzerségével” küszködő tizenkét éves Pietro áll. A regény másik főszereplője egy öregedő „latin lover”, Graziano, aki épp véget vetne nemzetközi haknizenészi pályafutásának egy diszkópipi oldalán. De amiként Graziano sorsa is másként alakul (röhejes figurából lassan tragikus hősféleséggé válik), Pietro útja is elkerülhetetlenül visz a saját végzete felé. Mire pedig sorsuk – e két, egymástól amúgy oly végletesen különböző regényalak sorsa – keresztezi egymást, valamilyen értelemben a végzetük is közös lesz.
Minden mindennel összefügg, sugallja a regény rengeteg izgalmas mellékszállal át- meg átszőtt szerkezete, mely egyúttal, sajátos módon, az üzenetnek is része. El innen – mondja Ammaniti –, ki ebből a nyomorúságos világból, ahol minden mindennel összefügg. „Készülj – írja Pietro már tizennyolc évesen, a javítóintézetből kiskamasz kori szerelmének, Gloriának, és ez a könyv utolsó mondata –, mert ha Bolognában járok, érted megyek, és magammal viszlek.”

Hirdetés