eme P értékelése


>!
eme P
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek

Újraolvasás 2013

Tíz-tizenegyedikes korom óta egyik nagy kedvenc. Azok közé a könyvek közé tartozik, amelyek ha egyszer megfogtak, nem engednek el. Rajongtam érte tizenévesen, és rajongok érte most is, persze talán nem ugyanazokért a dolgokért, de továbbra is rendületlenül. Ez mondjuk az értékelésírás szempontjából nem valami szerencsés dolog…
Hű de nem tudom, hol is kezdjem. Ilyesmik kavarognak a fejemben: befejezetlensége ellenére is kerek egész, a lélekismeret és –ábrázolás alfája és ómegája, krimiformába öltöztetett profi nyomozás az emberi lélek, tudat és tudatalatti bugyraiban, zsenialitásba hajló tetten érése az emberinek, kvintesszenciája a dosztojevszkiji életműnek és így tovább.
Szeretem, ahogy nem „tradicionális” módon realista. Alakjai, jelenetei gyakran teátrálisak, néha mesterkéltnek tűnnek. Ugyanakkor meglepett (mert nem emlékeztem rá) iróniája, néha komikumba hajló humora. Néhol mintha már-már paródiát írna a szerző, mintha kikacsintana, miközben mégis halálosan komoly minden. Szeretem, ahogy a kiélezett helyzetekben érzelmi-értelmi-erkölcsi határaikon egyensúlyozó, ideglázban égő, szenvedélyes, rajongó, misztikus, epileptikus hősei, a látszólag különcök bizonyulnak hétköznapi embereknek – olyanoknak, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Szeretem, ahogy szétboncolva az egészet, részleteiben mutatja meg nekünk – önmagunkat. Karamazovék mi vagyunk – egyszerre, ellentmondásosan, jóval és rosszal, angyalival és ördögivel, értelemmel és érzelemmel, kétellyel és hittel, tagadással és igenléssel, gondolattal és néha tettel is egyetemben. És ami még érdekes: a Karamazovok nemcsak az egész alkotórészei, hanem külön-külön is egy-egy egészet alkotnak. Mindenikükben (talán Szmergyakov a kivétel, de mintha ő sem egyértelműen) ugyanúgy megvannak ezek az ellentétek, persze itt is különböző arányban. Aljosa nem egyértelműen „angyal”, Iván nem „ördög”, Dmitrij nem kizárólag érzés és érzékiség… Aljosa tud lázadni és tagadni, Iván tud hinni, Dmitrij pedig tud mélységes lelki tartalékokat is felmutatni. Dosztojevszkijnek pedig sikerül elérni, hogy hibáikkal, bűneikkel együtt szeressük őket. Őket és bennük önmagunkat – és nem csak az embert általában, hiszen: az emberek iránti krisztusi szeretet a maga nemében elképzelhetetlen csoda a földön. (…) Elvontan vagy néha távolról is, még csak-csak lehet szeretni felebarátunkat, de közelről jóformán soha.
És mintha mindez nem lenne elég, ott vannak a nemcsak számunkra, olvasók számára, hanem maguknak a szereplőknek is gyakran érthetetlen, meglepő reakciók, az érzések ambivalens volta, a tudatalatti hatalma… Félelmetes, ahogy Dosztojevszkij rávezet a mit miértre, és főleg az, ahogy néha rádöbbensz, tényleg, én is…
Aztán itt van a hamleti nagy kérdés: Szmergyakov vagy nem Szmergyakov? Az apa halott – ez tény. Nietzsche is megmondta. De hány újabb kérdés származik ebből! Mi vezetett el idáig? És ki? És miért? És hogyan tovább? Van kiút? Mi lenne az? Szabadság, hatalom, törvény, hit, hitetlenség, erkölcs, lázadás, kiüresedés, elidegenedés… Egyenes út a huszadik század szörnyűségeibe és tovább. Hátborzongató, ahogy ez az ember látott, tudott dolgokat. Egyenes az út nemcsak Kafkáig vagy Camus-ig, hanem az Amerikai psycho-ig is. Melyik „komponensünk” kerekedik felül? Melyiket hagyjuk? Szmergyakov vagy nem Szmergyakov? Ez itt a kérdés.
Vannak felvázolt lehetséges utak – a nagy inkvízitor világa, az új Bábel vagy a harmadik, a (krisztusi) szeretet útja – mindenek ellenére, mintegy csodaszámba menően, konkrét példamutatás révén, itt, a földön… Azóta két utat megjártunk – vagy még mindig botladozunk rajtuk, a harmadik – hát, nem tűnik túl közelinek…
Mit is mondjak még? Annyi minden lenne. Talán csak annyit: ezer oldalon át így fenntartani a kíváncsiságot, érdeklődést és mindemellett hamleti mélységekbe merülni, nem kis teljesítmény. Amint majd másfél évszázad után, mai szemmel is ennyire modernnek maradni sem.

6 hozzászólás

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek

Akárcsak a Bűn és bűnhődés vagy az Ördögök: Dosztojevszkij e legérettebb – s egész életművét betetőző – alkotása is egy valóságos bűntény elemeiből nőtt irodalmi remekké. Jellemeiben, történésében, filozófiájában mintegy összegeződik az író teljes élettapasztalata; a páratlan pszichológiai hitelességgel motivált bűnügyi történet kibontása során Dosztojevszkij bölcseleti és művészi nézeteinek végső szintézisét fogalmazza meg. A Karamazov család tagjai: az apa és fiai az erjedő, felbomló múlt századi orosz társadalom sorsának hordozói. „A régi, a vad, a féktelen Oroszország elpusztítja önmagát – írja a mű alapeszméjéről Sőtér István –, de felnő egy új nemzedék, mely a jóság, a szeretet, az emberiesség jegyében él majd, s begyógyítja a Karamazovok ütötte sebeket.”

Hirdetés